Ásó, kapa, gereblye 146. - „Előttem sosem volt lehetetlen”

Pontosan a névnapján, Teréz napon csengettünk be Kiss Józsefné, Terike otthonába Kiskanizsán, egy ismerősével, Horváthné Vadász Marikával. Mint mondta, lánya már reggel megköszöntötte, de amúgy nincs hozzászokva a köszöntésekhez; számára ugyanolyan nap ez is, mint a többi. Azt azonban elárulta, hogy pontosan egy hét múlva, október 22-én, szerdán tölti be a 87. életévét.

A kert irigylésre méltóan meg volt művelve, a betakarítás megtörtént. Már csak a sütőtök szárát kell elégetni, ha megszárad. Az idei terméssel Terike nem volt teljesen elégedett, de legyintve hozzátette: „Amilyen volt, olyan volt.” A cékla olyan nagyra nőtt, hogy alig bírta kiszedni a földből. A megüresedett helyekre már bepálántolt, a friss céklapalánták szépen fejlődnek. A tormának élénken zöldellnek a levelei, a sütőtök bőségesen termett, így belőle elajándékozhat, a maradékot pedig a közeli Varasdi utcában lakó fia lovai eszik majd meg.

– A fiúnak is megemlítettem, hogy tulajdonképpen nem lehetett több krumplit várni, hiszen a kert nem volt teljesen felszántva – meséli Terike. – Ősszel sem szántotta, mondván, nekem már nem kell dolgozni, eleget dolgoztam egész életemben. Ezt komolyan is gondolta, tavasszal sem szántotta meg a földet.

– Velem akkor sem szúrsz ki – mondtam magamban, és elmentem egy traktoroshoz, hogy rendezze el a földet. Ő rotációzással készítette elő a talajt, így sikerült elültetni a növényeket. Az idei nyáron szárazság is volt, így nem lett annyi termés, mint korábban. A kifejtő bab kipörkölődött, a későn ültetett csemegekukoricát pedig a reggeli -2 fokos fagy elvitte. Így jártak az őszirózsák is: megbarnultak a szirmaik. Kisasszony napra még nem nyíltak ki, így nem tudtam elvinni őket a kereszt díszítésre.

A virágok közelében a zöldség, a sárgarépa szépen növekedik, Terike a földben hagyja télire. A másodültetésű spárgaborsó gyönyörű, tele virággal, de a fagy azt is elvitte. Sok szép fej szőlő – fehér és piros delovári, valamint borszőlő – termett a kertet szegélyező tőkén, pedig permetszert rég láttak. Tavasszal nem hoztak ilyen szép fejeket, mint most.

A törpe tyúkoknak is öntött ki egy vödörrel, és a fiának is vitt át. A szilvafa tövében még illatozik a menta, a szilva azonban lehullott, mielőtt beérett volna.

– Józsi, a férjem tíz éve hunyt el – meséli Terike –, amíg élt, tele volt a kert gyümölcsfákkal, és minden évben megtrágyázta a földet. Az elszáradt almafát két éve ástam ki. Fiam unokája meg is kérdezte: „Mama, hogyan tudtad kiborítani a fát tövestől?” – Én nem csipszen nőttem fel, mint ti – válaszoltam. 

Terike a kert végében húzódó árkot évente kétszer-háromszor kipucolja, és lekaszálja az árokpartot. Előfordult, hogy két botra támaszkodva sikerült neki.

– Ha élne az uram, egypárszor már megszidott volna, mert mindig azt mondta: ne menjek bele az árokba. Azóta is óvatosan tisztítom. Igaza volt, ennyit nem is kellene dolgoznom.

Élete során kilencszer volt műtve, így a mozgás már nehéz számára. Gyerekkorában sokat dolgozott a földeken. Mielőtt betöltötte a 10. életévét, apja augusztusban meghalt. Volt tíz hold földjük, egy pár lovuk, egy pár tehenük és anyadisznóik. Anyja 52 éves volt, nővére három évvel idősebb nála. Terikére maradt a lovak gondozása, a kaszálás, a trágyázás – még föl sem érte az ekét, de ő dolgozott mindent.

– Előttem lehetetlen nem volt – mondja büszkén. – Minden istenáldotta reggel hordtam Kanizsára a tejet, akár esett, akár nem, mert tanyán nőttem fel, a Sormáshoz közeli Fülöp majorban. Biciklim nem volt, gyalog vittem. Mire hazaértem, már nem volt harmat, mehettem aratni. Tavasszal, amikor a mi munkánk elfogyott, napszámba mentem a Homokkomáromi hegyre. Később anyu vett egy használt biciklit, de a hegyre nem mehettem el vele, nehogy tönkremenjen a kerékpár. Juj, de sokat dolgoztunk, Istenem! Nem úgy volt, hogy a kombájn learat, mi kézzel arattunk. Egy hold gabonát hárman arattunk: én voltam a kaszás, anyám a marokszedő, Marink pedig a kötélvető.

Az eke és a borona rozsdásan áll a pajta mellett, régóta nem használja senki. Aznap, miközben Terike mesélt, a felhők mögül előbújt a nap, és rámosolygott a kertjére.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. október 22-ei számában.)