Ünnepi közgyűléssel emlékeztek meg az Egyesület 55 éves jubileumáról

facebook megosztás

Fennállásának 55. évfordulóját ünnepelte a Nagykanizsai Honvéd Egyesület pénteken a Honvéd Kaszinóban. A jubileumi alkalomra ünnepi közgyűléssel készültek, ahol nemcsak a múltat idézték fel, hanem a jelen kihívásairól és a jövő terveiről is szót ejtettek.

A szervezetet még 1970-ben alapították „Fegyveres Erők Klubja” néven. A legnagyobb büszkeségünk, hogy az egyesület – minden nehézség ellenére – egyben maradt, és továbbra is ápolja a katonai hagyományokat - mondta el Körtvélyessy Attila elnök. Az utánpótlás azonban nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladat: a tagok közül csupán 20 fő mondhatja el magáról, hogy katonai vagy rendőri hivatásos állományban szolgált.

- A legfontosabb tervünk, hogy együtt maradjon az Egyesület, ugyanis azzal, hogy felemelték a nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá, 1997-ben Nagykanizsán megszűnt az utolsó alakulat, nincs utánpótlás, mármint hivatásos állományban, és egyébként így nagyon nehéz együtt tartani. Konkrétan nincs utánpótlás. Most gondoljanak bele, hogy még 10 évvel ezelőtt is, jó 100 fővel, 120 fővel több volt a létszám. A mai helyzet az, hogy 136-ból több mint a 70 százaléka már civil, vagy pedig a volt hivatásosoknak az özvegye - tudtuk meg Körtvélyessy Attilától, a Nagykanizsai Honvéd Egyesület elnökétől. 

Nagykanizsai Honvéd Egyesület

Az egyesület a fiatal generációval való kapcsolatteremtést is kiemelten fontos ügynek tartja: két tagjuk jelenleg is aktívan oktat iskolákban, hogy a diákok is megismerjék a katonai hagyományokat, és átérezzék ezek fontosságát. A jubileumi közgyűlés középpontjában az elmúlt évek felidézése mellett az elismerések álltak. 

- 2022-ben a vezetőség kiírt egy díjat, ami a Nagykanizsa Egyesületért díjat jelenti. Ezt mindig az az ember kapja meg, aki többet tett az átlagnál az Egyesületünkért. A 2025-ös évben a Szabadics Zoltán úr érdemelte ki ezt a díjat. Ő a negyedik, aki megkapja az Egyesületünkből. Csak sajnos ma se tud jelen lenni, így majd a novemberi rendezvényünkön fogjuk neki átadni - mondta el Körtvélyessy Attila.

Az ünnepi rendezvény résztvevőit a Magyar Nemzeti Férfikar tagjainak előadása is szórakoztatta. 

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.