Nincs lazsálás még hetven felé sem

Bő másfél hete Nagykanizsán rendezték a hatvan feletti focisták bajnokságának régiós döntőjét, s innentől a szálak jelen témánkban már össze is futnak. Beszélgetésünk főszereplőjének ugyanis egy olyan focistát hívtunk, aki a zalai bajnokságban az utóbbi esztendőkben egyeduralkodó Nagykanizsa legénységének oszlopos tagja, illetve írjuk azt, talán legtöbb játékpercet gyűjtött játékosa. Ifjovics Ferenc - vagy ahogy városszerte és a futball világában ismerik, Kutya - október első felében tölti be 67. életévét, nem mellesleg a 60 pluszos országos bajnoki címvédő kanizsai együttes lényegében véve csapatkapitánya.

A hétköznapi életben teszi-veszi dolgait, immár nyugdíjas éveit "számolgatja", a pályán azonban még jeleneg is hangos, ha kell...

- Csodálkozol? - kérdez vissza az elnyűhetetlen csapattag, aki a vasárnapi négy mérkőzésük összesen 80 percéből legalább 65-öt a pályán töltött a kellemes, műfű "sugározta" 30 fokban. - Nem haragszom én ám senkire akkor, a társakra főleg nem, de ennyi idősen még gyorsabb tud lenni a labda, főleg ha pattanik, s loholhatunk utána. Ha hibázom, már sokszorosan fizetem meg az árát, az viszi ám az energiát.

Ifjovics már hosszú évek óta a kanizsai szenior focisták soraiba tartozik, mondhatni belenőtt korosztályába, ahogy a bajnokság berkeiben mondják, előbb-utóbb az "U58-ból" mindenki sorra kerülhet. S hogy mennyit jelent ez testben és lélekben?

- Csak annyit mondanék, egy-egy ilyen idény ezen életkorban már 2-3 évet is jelent a szervezetünk reakciói alapján. Amilyen sokan jöhetnek hozzánk, hiszen az esztendők bizony gyorsan mennek, annyian kerülnek is oldalvonalon kívülre. Itt fáj, ott fáj, mindenhol fáj, az ízületek, izmok, inak már nem úgy engedelmeskednek ám 60 felett. Sokszor már úgy kell összelegóznia magát az embernek, például én ezen tornát megelőzőn 4-5 hónapja fociztam utoljára, gondolhatod, hogyan éreztem magam a pályán.

Az viszont egészen biztos, hogy a labdarúgás nélkül Kutya nem tud meglenni, lévén a focipályán mindig megtalálható - ez 2025-ben sem alakult másképp. Meg persze hívják rendületlenül, ha éppen leengedni készülne...

- Ha azt vesszük, hogy anno egyszer már vissza is vonultam, s utána keresett meg a Miklósfa, azért úgy már nem is olyan rossz, ugye? S a miklósfaiaknál még csak akkor kezdődött egy aranykorszak a megyében. Nagy idők voltak azok a '90-es évek, huh mennyi sztori, melyeken még most is nagyokat nevetünk.

Addig az út így helyileg véve is egy egészen kerek történet.

- Tulajdonképpen a Bányászban kezdtem utánpótláskorúként, jött aztán a sereg, onnan a Vasúthoz kerültem, majd a Sáska és aztán következtek még hosszú évek Miklósfán. Ha pedig már itt tartunk, bár nem tudom pontosan, hogy a Magyar Kupában a 16-ba vagy a 32-be jutásért mentünk-e egy négyes csoportban játszva, ugyanakkor csak 8 perc hiányzott, hogy továbbjussunk két NB I-es, valamint egy NB III-as gárda mellől. Az akkor első osztályú Sopron a 82. percben tudott kiegyenlíteni ellenünk és csak a jobb gólkülönbségükkel kerültek ők tovább. Volt még egy nagy mutatványunk az akkori időszakban, hiszen egyszer a Nagykanizsai Olajbányászt is megtréfáltuk a Bányász-pályán az 1-0-s győzelmünkkel. Abban az időben nem volt akkora különbség az osztályok között, mint most. Két év alatt a járásiból indulva megyei bajnokok lettünk veretlenül, sajnos az anyagiak miatt viszont már nem tudtunk az NB III-ban elindulni! Egyébként meg lényegében így a várost körbe is jártam az aktív pályafutásommal.

Mint azt láthatjuk, a Nagykanizsa "déli kerületében" megszerzett megyei első osztályú bajnoki cím külön aranyoldalakra került Kutyánál, hát még a búcsúztatása.

- Hogy is történt? Nah, az egyesület fő támogatójaként is számon tartott Zavaczki Lajos és feleségem, Mária búcsúmeccset szerveztek a tiszteletemre és arra a Fradi öregfiúkat hívták meg. A zöld-fehérek el is jöttek, s voltak vagy kétezren a miklósfai focipályán. Azt mondják, lettek volna többen is, csak aznap épp Zete - Ferencváros volt Egerszegen, de az élmény így is hatalmas volt.

Közbevetjük, emlékezetes pillanatokban aligha volt hiány az igazán aktív éveiben sem a futballpályák körzetében...

- Nos, mit is mondhatnék, nem állok neki sztorizgatni, meg vannak, például most is Cserfő Lajos, vagy Török Jani Kiskanizsán, akik szívják a vérem itt az egységben folyamatosan - a korábbi emlékekkel. Lehet, hogy időnként kemény volt az ember, de soha nem voltam alattomos, bár az adok-kapok ment időnként rendesen a támadókkal. De hogy abszolút pozitív pillanatokat is említsek, egy alkalommal védőként a megyében úgy szereztem mesterhármast védekező középpályásként, hogy volt esélyem a negyedik találatra is a találkozón, ugyanakkor a kapu előtti tócsában elakadt a labda és csapattársam küldte végül azt a hálóba. Egyszer meg egy Csesztreg elleni mérkőzésen három gólt is szereztem szabadrúgásból, nyertünk 6-1-re, bár a meccs megóvása miatt azt hiszem, azt az eredményt később törölték. Ja, meg legutóbb láthattad, akadt a Kaposvár-öregfiúkkal szemben két kapufám, ezek most nem mentek be, sőt, semmi nem ment be.

Sok száz meccs a játéktéren, no meg az oldalvonal mellett edzőként - egyben a kanizsai utánpótlásban is működve -, ezért adódott az érdeklődésünk arról, vajon a lelátókról szemlélvén melyik összecsapás maradt meg eddig leginkább az emlékezetében.

- Hát azokból sincs hiány, mivel a futball szűkebb közege mellett a családommal rengeteg zalaegerszegi és nagykanizsai mérkőzésen dolgoztam vállalkozásommal NB I-es szinten is. Meg persze ne felejtsük a kispályát a különbőző csapatokkal és osztályokban, na azok sem voltak piskóták, aztán ott voltak a teremtornák úgyszintén. Ugyanakkor nézőként, szurkolóként, ha valamelyiket ki kéne emelnem, az egy AS Roma - FC Barcelona BL-párosítás lenne. Nem is volt az olyan régen, hiszen talán 2018 tavaszán lehetett az olasz fővárosban, a rómaiak nyertek 3-0-ra és jutottak tovább. Összességében rengeteg találkozás, haverság, meccsélmény ennek a bő hat évtizednek a mérlege, bár sajnos azt is hozzá kell tennem, nagyon sokan már az égi futballpályákon rúgják a labdát.

Itt tartottunk, s így akár a végszó is elérkezhetett volna ezzel, azonban Kutya még a friss történesek végett megjegyezte:

- Országos bajnok és címvédő kanizsai gárdánkból ugyan engem kérdeztél meg így a hetvenhez közelítő korom apropóján, de azért mondjuk el, hogy keretünkben vannak még minden tiszteletet megérdemelő, néhány évvel többet számláló tagok is, Zsohár Józseftől a csapatvezető Helyes Lászlón át Őri Sándorig. Tulajdonképpen ami a legfontosabb, hogy még tudjuk hosszú ideig idegesíteni egymást a focipályán, s legyen még sok-sok téma a zrikáláshoz. Akkor már nagy baj nem lehet!

P.L.