Kiesőhelyen álló, de kemény ellenfél következik

facebook megosztás

A Pénzügyőr SE ellen lép pályára a következő fordulóban az FC Nagykanizsa az NB III-ban. Gabala Krisztián együttese vasárnap 16 órától mérkőzik a jelenleg kieső helyen álló fővárosi ellenfelével. A találkozót a Kanizsa Médiaház élőben közvetíti a Youtube-on.

Legutóbb a 2018/19-es idényben szerepelt ugyanabban a bajnokságban a két gárda, akkor Kanizsán 2-0-s hazai győzelem született, idegenben pedig 1-1 lett a végeredmény. Az akkori dél-zalai keretből mára csak Lőrincz Bence maradt meg hírmondónak a jelenleg második helyen álló csapatban. A következő meccs esélyeseinek a piros-kékek számítanak, mivel a mostani ellenfél nyolc forduló után a tizennegyedik helyen áll. Gabala Krisztián szerint azonban egyáltalán nem lesz könnyű a mérkőzés, mivel az ellenfél a legtöbb meccsét minimális különbséggel vesztette el, ráadásul most egy korábbi szövetségi kapitány irányítja a pasaréti gárdát.

- Átalakuláson megy keresztül a csapatuk. A múlt hetet megelőzően Csábi Józsi átvette az irányítást a csapat fölött, teljesen más filozófiával vannak azóta. Józsinak nagyon-nagyon fontos a stabilitás, nagyon fontos, hogy a csapat hogyan védekezik, ez a kiindulóalap. Ezért is azt gondolom, hogy nehéz találkozó lesz. Jól építik fel a kontratámadásokat, tehát jó filozófia mentén működik most az egyesületük, a csapatuk – mondta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

K.T.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.