Bajcsai nótaszó – dalköröktől zengett a település

facebook megosztás

Öt dalkör és egy táncegyüttes mellett hangszeres fellépők is szórakoztatták a szombaton Bajcsán rendezett Dalostalálkozó résztvevőit. A hagyományos összejövetelen kanizsai és környékbeli települések nótásain túl, idén elsőként Zalamerenyéről is érkeztek előadók.

A Rezedák Hagyományőrző Dalkör produkciójával kezdődött a Dalostalálkozó. A Bajcsai Művelődési Ház színpadján fellépők tizennegyedik alkalommal gyűltek össze közös nótázásra.

- Nagyon örülök neki, hogy eddig is el tudtunk menni. Most például ez az év még szebb nekünk, mert nyertünk egy újabb aranypáva nagydíjat, ami a mi életünkben nagy dicsőség - árulta el Marczin Jenőné, a Rezedák Hagyományőrző Dalkör vezetője. 

Bajcsa

A résztvevőket Nagykanizsa polgármestere is köszöntötte, aki kifejtette: az énekléssel nem csak a hallgatóságnak szereznek örömet az előadók. Bizonyított tény ugyanis, hogy daloláskor semmilyen félelemérzet nem támadja meg az agyat – hangsúlyozta Horváth Jácint. A dalkörök egyébként a különböző tájegységekről származó népdalokat egymástól is eltanulják.

- Mindenkinek másféle dalkincse van, más amit elhoz a dalostalálkozóra, illetve másikra. Az is lehet, hogy mi tudjuk egy dallamon, ők meg egy másik dallamon. Népdalnak ez sajátossága, és ezt mi ki is használjuk, hogy megtanuljuk egyik a másiktól - tudtuk meg Salamon Sándornétól, az Árvácska Dalkör tagjától. 

A szombati programon a Gyöngyvirág Néptáncegyüttes, Deutsch Anna és Deutsch Emma fuvolajátékkal, valamint a sormási, palini, kiskanizsai és a zalamerenyei dalkörök álltak a színpadra.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.