Küldj egy kívánságot a Balatonnak!

facebook megosztás

A Balaton nem csak tó – élmény, emlék, otthon, jövő. Ünnepeljük együtt a Tavak Világnapját, küldj egy kívánságot a Balatonnak augusztus 27-ig, a Tavak Világnapjáig. Eljött az idő, hogy Te is megszólalj! A kívánságokat kifejteni ITT , vagy az itt elérhető QR-kódos felhíváson keresztül lehet –  a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének felhívása szerint.

A cél, hogy közösen gondolkodva, a beérkezett üzeneteket figyelembe véve, programjait ehhez igazítva dolgozzon tovább a tó jövőjét meghatározó stratégiákat is kidolgozó BFT, illetve a Balatoni Klímaakadémia.

A beérkezett kívánságok összegzését a későbbiekben közzéteszik, hogy mindenki láthassa.

Az ENSZ Közgyűlése tavaly hivatalosan is augusztus 27-ét jelölte ki a Tavak Világnapjának. Ez fontos lépést jelent globális szinten a tavak védelmének előmozdításában. A kezdeményezésben Indonézia vállalt vezető szerepet, azonban a döntés egy hosszan tartó folyamat eredményeként született meg, melyhez a BFT is hozzájárult a két éve Balatonfüreden megrendezett 19. Tavak Világkonferenciája rendezvénnyel.

A BFT munkaszervezete (a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség) az alábbi felhívást tette közzé 2025 augusztus első napján:

"Ünnepeljük együtt a Tavak Világnapját – Küldj egy kívánságot a Balatonnak!

A Balaton nemcsak tó – élmény, emlék, otthon, jövő.
Most eljött az idő, hogy Te is megszólalj!

Mit kívánsz a Balatonnak?
Írd meg kívánságodat egy szóban, mondatban!
Legyen benne szeretet, remény, álom, vagy épp tettvágy.
Küld el a kívánságodat 2025. augusztus 27-ig!

A legszebb üzenetekkel a tó jövőjét álmodjuk tovább – közösen.
Tegyünk együtt a Balaton jövőjéért!" 

hirbalaton.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.