Ahol megoldható az öntözés, ott gyönyörű a kiskert

facebook megosztás

A kiskertek is megsínylették az aszályos időszakot, sok a panasz a gazdálkodók részéről. Ám vannak olyan területek is, ahol meg tudták oldani az öntözést, az idő és a ráfordított energia meghozta a gyümölcsét.

Marczinék bajcsai, hatalmas méretű kertjében a kánikula ellenére is burjánzanak a növények. Mint ahogy a kertért felelős háziasszony fogalmazott: csakis öntözéssel sikerült átvészelniük az elmúlt forró heteket.

kiskert

 - Nekünk itt ez a terület homokos, és itt reggel este öntözés volt, ami a férjem feladata. Nagyon sokat kellett öntözni ahhoz, hogy itt valami teremjen. De még így is, a nagy melegben a paprika szinte semmire nem ment. Most egy kicsit, hogy hűvösebb lett az idő, most látszik, hogy egy kicsit megindult – árulta el Marczin Jenőné.

Az öntözőrendszert Gyöngyi férje, Marczin Jenő építette ki évekkel ezelőtt a kertben, és mint az kiderült, minden évben újít is valamit a rendszeren. A vizet saját kútjukból nyerik, így mondhatni, szerencsésen tudták átvészelni az idei aszályos nyarat, ám sok bosszúságot okoznak számukra a kártevők.

- Minden van. Az égadta világon minden. Felülről a madarak, alulról a nem tudom mi… patkány vagy vakond vagy pocok, a lótetűtől elkezdve itt minden van. Ugye nincsenek művelve a földek, ezáltal szaporodnak rendesen – tudtuk meg Marczin Jenőnétől. 

Az elmondottak ellenére a kert gondos művelése és öntözése meghozta idén is az eredményt, hiszen Marczinné birodalmában gyönyörű a sárgarépa, a zöldség, növekszik a cékla, termőre fordult az uborka – felsorolni is nehéz lenne, mennyi minden terem a bajcsai homokos területen. De a gazdasszony sajnálkozva elmondta, ebben a városrészben is egyre többen feladnak a kertek művelésével – mondván, ilyen körülmények között már nem éri meg.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.