A Határőrség Napját ünnepelték Molnáriban

facebook megosztás

A Határőrség Napja alkalmából rendezett megemlékezést a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete szerdán Molnáriban. A közösségépítés és kulturális műsorok mellett, a hősi halált halt határőrök emlékművét is megkoszorúzták a szervezet tagjai. 

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete 1992-ben szerveződött az akkori Nagykanizsai Határőr Igazgatóság nyugdíjas állományából. Mindig az egyik kiemelt eseményünk volt a Határőrség napjához kötődő egész napos rendezvény – árulta el Bíró László, az egyesület elnöke. A program egyik legfontosabb része a hős határőrökre való emlékezés volt.

- Mint látható itt a környezetben, Molnári község központjában vagyunk, egy gyönyörűen kiépített emlékhelyen. Itt helyeztük el három évvel ezelőtt a volt tótszerdahelyi őrs objektumában feledésbe merülő határőr hősök emlékművét. Az emlékművet felújítottuk, önerőből és Molnári önkormányzatának segítségével ideszállítottuk, itt helyeztük el - mondta el Bíró László, a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete elnöke. 

Az eseményen részt vett Béndek József nyugállományú altábornagy, a Határőrség utolsó országos parancsnoka is. Ő elmondta, az egyesület közösség-összetartó szerepe mellett, nem szabad elfejteni az elődök emlékét és munkásságát.

molnári

- Van itt két hősi halottunknak emléktáblája, az egyikük Gőz Imre, ő határőr törzsőrmester, a tótszerdahelyi helyőrsön esett el, a túloldalról lelőtték. A másik kollégám, Nagy Lajos határőr törzsőrmester, ő pedig a nyugati határon aknamentesítés közben robbant fel. Az ő emlékművüknél tartjuk az ünnepséget, a koszorúzást, és ez nagyon fontos, mert én azt gondolom, hogy a múltra mindig emlékezni kell. Fontos az, hogy az emberek jöjjenek össze, emlékezzenek a múltjukra, emlékezzenek a barátságokra - fogalmazott Béndek József.

A Veterán Rendőrök Országos Szövetségének elnöke, Havasi Zoltán nyugállományú dandártábornok kiemelte, számos olyan volt kolléga tevékenykedik a nyugdíjas egyesületekben, akik valamilyen módon tovább tudják örökíteni azt az értéket és tudást, amit a rendvédelmi szervek képviselnek. 

- Van egy kiváló együttműködési megállapodásunk az Országos Főkapitánysággal, aminek a lehetőségével az egyesületek is élhetnek. A rendőrség kiképez olyan nyugdíjas kollégákat, aki vállalja, hogy előadásokat tartsanak a nyugdíjasok, fiatalok számára. Például bűnmegelőzés kérdéskörében. Nagyon jól tudjuk, hogy idősödő társadalmunk van, és sok nyugdíjas van. Nagyon sok bűncselekményt követnek el a nyugdíjasok sérelmére, és ezeket meg kell előzni valahogy. És így tudjuk még inkább a rendőrségi lehetőségeken kívül is erősíteni - árulta el Havasi Zoltán, a Veterán Rendőrök Országos Szövetség elnöke. 

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének egyik legfőbb célja a fiatalsággal való kapcsolatteremtés annak érdekében, hogy megismerkedhessenek a munkájukkal, és később ők is tovább vihessék ezt az örökséget. Esküdt Lajos nyugállományú ezredes, a szövetség elnöke elmondta, kadétprogramjaikhoz immár 132 iskola csatlakozott. 

- A katonáink kijárnak iskolákba, honvédelmi nevelést folytatunk, illetve a kadétprogramon belül különféle sportversenyeket és előadásokat tartunk, fegyvereket viszünk ki, megmutatjuk nekik, történelmi hagyományokat, fegyvernemi hagyományokat ápolunk. Ezeket a fiatalok nagyon élvezik, hiszen olyan előadók vannak, akik katonaélménnyel rendelkeznek, egyenruhában mennek ki, és ugye nagyon-nagyon kevés már az az egyenruha, amit a volt helyőrségekben látnak a fiatalok - tudtuk meg Esküdt Lajostól, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elönkétől. 

A hivatalos megnyitó és koszorúzás után a Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpad és a Pántlika Néptánccsoport műsora, majd közös ebéd és beszélgetés várta a mintegy 80 fős társaságot.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.