ASzakkör kiállítás – bemutatkoznak alkotásaikkal a kanizsai csoport tagjai
A hagyományőrzést éltetni kell alázattal, szorgalommal és érzelemmel – hangzott el csütörtökön a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Ennek jegyében az Ősze András Galériában nyitották meg az intézményben működő ASzakkör csoportok zárókiállítását.
Csuhéból készült alkotások, Kárpát-medencei tojásírások, kereten alkotott szövések, palóc hímzéssel készült munkák díszítik július közepéig az Ősze András Galériát Nagykanizsán. A Nemzeti Művelődési Intézet által életre hívott ASzakkör foglalkozások részeként az említett négy hagyományőrző területtel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A szeptembertől májusig tartó időszakban egyenkét 20 alkalommal ültek össze az ötfős csoportok, hogy elsajátíthassák a népművészet ezen részét. Az elkészült munkákat pedig a nagyközönségnek is bemutatják.
- Ezek olyan hagyományos művészeti formák, most itt külön kiemelném, mert szívem csücske a tojásírás. Elsősorban tojásírónak tartom magam, és nem sokan vagyunk, 50-en tagja van per pillanat a Tojásírók Országos Szövetségének, így úgy érzem, hogy ez az egyik olyan művészeti forma, amelyet fel kellene még jobban éleszteni, még szélesebb körben terjeszteni, fiataloknak is tanítani - tudtuk meg Halasi Melinda szakkörvezetőtől.
A hagyományőrzés és a közösségépítés a lényege az Aszakkör csoportjainak, persze a munkához kell kreativitás és a megformált anyag szeretete – vallja a csuhészakkör vezetője, Csendesné Dolinay Margit.
- Ehhez a kézben erőnek kell lenni, mert sodorni a szálat, áthúzni a különböző vezető szálakon, az komoly kézi erőt igényel. Úgyhogy amikor ebbe már belejöttek a tagok, akkor onnan már kicsit hangulatosabb volt és volt kedvük csinálni, de először nehezen ment - árulta el Csendesné Dolinay Margit csuhészakkör-vezető.
A kereten szövő csoport kifejezetten használati tárgyakat készített. Az összeszokott csapat azonban, ezúttal az eddig használt gyapjú helyett, egy új anyaggal, a kenderrel ismerkedett. Ebből készítették a mindennapi használati tárgyakat.
- Minden kézműves foglalkozás fontos az ember életében és fontos visszakanyarodni a gyökerekhez, őseinkhez. A szövés ott volt az asszonyok életében mindig. Nagyanyáinknál, dédanyáinknál és úgy gondolom, hogy azok a mozdulatok, amikkel ők annak idején megszőtték a ruháikat, azt a vásznat, amit használtak a mindennapokban, a konyhában, azokat használjuk és alkalmazzuk mi és én hiszek abban, hogy hála nekünk, akik ezt értékelik és szeretik, mi tovább tudjuk ezt vinni - mondta el Zsovár Anita szakkörvezető.
A tervek szerint szeptembertől újabb csoportok indulnak a Hevesi Sándor Művelődési Központban, hogy a tagok a hagyományos népművészeti alkotások elkészítésének útjára lépjenek. A végzett aszakkörösök munkáival pedig jövő heti kulturális magazinunkban is találkozhatnak.
K-V.A
(Képek: Kanizsa Médiaház)