Közgyűlési sorok

facebook megosztás

A 40 napirend ellenére meglepően rövidre sikerült a májusi, soros közgyűlés. Ebben egyébként az is közrejátszhatott, hogy Kövér László házelnök 17:00-kor tartott nem sajtónyilvános fórumot Nagykanizsán, míg a Vasemberházban 14:00-kor kezdtek a frakciók. Mindezek ellenére, fontos döntésekben nem volt hiány, igazi vita azonban csak egyszer alakult ki.

kgy

A csütörtöki soros ülésen visszatért bérlakásügy. Horváth Jácint akkor és a másnapi sajtótájékoztatón is hangsúlyozta: továbbra sem talált semmi jogi indokot arra, hogy ezt az esetet újratárgyalja a közgyűlés. Ugyanakkor a vitát engedte, bár a napirendek előtt ezt nem lett volna kötelező megtennie. Balogh László arra kérte, vonja vissza azt, hogy nem tárgyalnak, különben ez az ügy egy végtelen vitává válhat. Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője pedig még ráadásként nyílt ülést is kért, hiszen szerinte méltatlan dolgok hangoztak el a bizottsági ülésen és nem lehet az alapján döntést hozni, hogy a család egyik tagja dolgozik valakinek, aki politizál, míg a másik családtag felelősségteljes munkát végez évek óta. A Vasemberházban legdörgedelmesebben Fodor Csaba alpolgármester reagált ezekre a szavakra. Ő kiemelte: akikről beszélnek, 2018 végén költöztek Kanizsára. Szerinte nem lehet megkerülni, a férj nyilvánvalóan a Fidesznek dolgozik, Cseresnyés Péter alkalmazásában van. Majd 2019 januárjában nyújtották be a lakásigénylésüket, amit meg is kaptak. Akkor 109 fő pályázott költségalapú lakásra, ebből 7-en kaptak. Erre az ominózus, két és fél szobás ingatlanra 40-en jelentkeztek, de az említett család már rögtön az első pályázatára meg is kapta. Holott rengetegen voltak, akik hatodszor, ötödször vagy negyedszer pályáztak. Visszadobta Fodor Csaba a kérdést, akkor most ki is hozott politikai döntést?

Érdekesség, hogy a történtek után a helyi Fidesz a közösségi oldalán nem reflektált semmit, ellenben az ÉVE több videót is szentelt ennek a vitának, valamint az emlegetett lakástörténetet pontokba szedve is közölte, íme egy részlet:

„Balogh László szerint Ő nem hozott politikai döntést. Akkor minden csak a véletlen műve...

• 2018. október – A család mindkét tagja felmondott erdélyi munkahelyén.

• 2018. november – A család Nagykanizsára költözött Romániából. A családfő Cseresnyés Péter közvetlen munkatársa lett az Országgyűlés Hivatala alkalmazásában.

• 2018. december 12. – Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata meghirdette az önkormányzati bérlakások pályázatát, amelyre a család is jelentkezett.

• 2019. január 3–31. – A pályázatok benyújtási időszaka. A pályázati feltételek között szerepelt, hogy csak nagykanizsai lakcímmel rendelkező személyek pályázhatnak, így a jelentkezés időpontjában a családnak már nagykanizsai lakcímre be kellett jelentkeznie, munkahellyel kellett rendelkeznie.

• 2019. február – A beérkezett pályázatok feldolgozása megtörtént.

• 2019. március 11. – A Balogh László vezette Humán Bizottság zárt ülésen, a 28/2019. (III. 11.) számú határozatával döntött a bérlők kijelöléséről. A család az önkormányzati lakást megkapta.”

A közgyűlés tényleges döntései kapcsán, az új ciklus szokásaihoz híven, másnap tartott sajtótájékoztatót Horváth Jácint. A város jövőjét tekintve, kiemelendő az új ipari park telekhatárainak módosítása. Erre a leendő értékesítés miatt volt nagy szükség, hiszen nagy az érdeklődés. Szintén komolyabb vita nélküli, de sokakat érintő, fajsúlyos döntés volt az óvodai átcsoportosítás. A határozat alapján két óvodát be kell zárnia a városnak, de az átcsoportosításokkal biztosítani tudják, hogy egyetlen szakember se veszítse el az állását. A témában a polgármester hangsúlyozta: az elmúlt öt évben mintegy 400 fővel csökkent a gyerekszám, emiatt több nagy intézmény is mindössze két csoporttal mehetett volna tovább, ezt a luxust pedig nem bírja el a város. A döntés előtt kikérték az érintettek szakvéleményét, így elkészült egy javaslat, ami alapján a gyermekek másik óvodába kerülnek. – Két óvodát érint az átalakítás: a Csokonai utcában a Kertvárosi Óvodát, ahol már csak két csoport működhetne a jövő évben. Itt az Attila és a Rózsa óvoda fogja ellátni az ő helyét, hiszen mindkettőben van üres csoportszoba. A Rozgonyi úti óvodában, szintén az ötcsoportos létesítményben már csak kettő tudna működni a következő tanévben. Ezt pedig a Corvin utcában tudjuk átcsoportosítani, s így munkaerőt is meg tudunk tartani. Ezzel el tudtuk érni azt, hogy nem kell elküldenünk senkit az óvodai intézményrendszerből – hangsúlyozta kérdésünkre Horváth Jácint. A csökkenő gyerekszám komoly össztársadalmi problémákra világít rá, ugyanakkor az átcsoportosításban – a megmentetett munkahelyek mellett – annyi pozitívum még van, hogy a nagyobb kihasználtság okán, a Corvin utcai létesítmény felújításánál is pályázhat a városvezetés uniós forrásra. 

Lakossági panaszok kapcsán került a közgyűlés elé, hogy a beteg vagy nem megfelelő helyre ültetett, de védettség alatt álló fák a Tripammer utcai sírkertben és a MAORT-telepen is egyre komolyabb problémát jelentenek. A csütörtökön elfogadott napirend alapján megvizsgálják, hogy mit kezdhet a növényekkel a városvezetés. Szintén jövőbe mutató kérdés a buszközlekedés sorsa. A tájékoztatón Horváth Jácint rámutatott: jelenleg évente 600 millióba kerül ez a városnak, hiába dolgozták át 2 éve a menetrendet, az árak azóta visszaszöktek oda, ahonnan akkor elindultak. Mindez azért is érinti érzékenyen a városvezetést, hiszen a 2025-ös büdzséhez jött még 300 millió forint maradvány, ennek azonban a felét éppen a közlekedés finanszírozására kellett fordítani. Kérdésként felmerült más szolgáltatók megkeresése, e kapcsán Horváth Jácint azt mondta, valamit mindenképpen lépni kell, mert ez az összeg tarthatatlan. Szerinte a hódmezővásárhelyi megoldás lehet esetleg követendő példa, de részleteiben még nem vizsgálták azt a modellt.

MIKÓ-BARÁTH György

fotó: Horváth Zoltán

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. május 28-ai számában.)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.