A környezetvédelem játszotta a főszerepet a családi napon

facebook megosztás

Környezettudatos családi napot szervezett szombaton a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ és a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány. A Csónakázó-tónál tartott rendezvényen számos, a témával kapcsolatos program várta az érdeklődőket. 

A kampusz és a nagykanizsai civil szervezet a tavalyi év után ismét közösen bonyolította le a programot. A rendezvényen számos cég és egyesület közreműködött. A családi nap során egy tízállomásos túrát bonyolítottak le, amelynek feladatai a környezettudatossághoz kapcsolódtak. 

PEN

- A Loco-Motiv támogatásával valósul meg a mai napunk is, ennek keretében ők is tartanak egy állomást, a Szívbetegekért Egyesület, a Pannon Egyetem nagykanizsai központjának is vannak különböző állomásai, itt a Netta-Pannonia és a Jane Goodall Intézet, tehát rengeteg, a környezettudatossághoz kapcsolódó, szemléletformáló programmal készültünk ma – árulta el Gerencsérné Berta Renáta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója. 

A szervezők célja az volt, hogy minden generációt megszólítsanak a különböző feladatokkal, kísérőprogramokkal. 

- Az állomáspontokon nem az a cél, hogy valakinek ne sikerüljön, de úgy beszéltük meg mindenkivel, hogy az olyan feladatoknál, amik változatosabb, ott a kisebbeknek kicsit lágyszívűbben, az időseknek pedig picit szigorúbban értékeljék a megoldásokat – tudtuk meg Lesták Attilától, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány Nagykanizsa kuratóriumi tagjától. 

A program egy tombolasorsolással zárult, amelynek bevételéből egy nagykanizsai kisfiú, Szabó Ádám gyógyulását támogatják.

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.