Fölényes győzelmek után játszanak ismét itthon a fiatal vízilabdázók
Egy jól sikerült játéknapon vannak túl a KVSE korosztályos csapatai, hiszen az ifjúsági és a juniorgárda is győzelemmel abszolválta a Nyíregyháza elleni játéknapot. Simonka Ferenc tanítványai a hétvégén is hasonló teljesítménnyel szeretnének kirukkolni a III. Kerületi TVE ellen.
A 4-8 helyért folyó versenyfutásban élen álló serdülőknél nem volt kérdés a papírforma a legutóbbi körben, hiszen a sereghajtó fogadta a listavezetőt. A kanizsai fiatalok már a meccs első felében nagyot léptek a győzelem felé, hiszen az első és a második negyedet is 5-1-re nyerték. A találkozó végül 16-6-os dél-zalai sikert hozott. Veit Márton hat gólt dobott, a korosztályos válogatottal edző Kurucz Kenéz és Pávlicz Gergő pedig kétszer-kétszer talált be. A rájátszás vége előtt négy játéknappal a csapat előnye hat pont a tabella élén a Cegléddel szemben.
Az ificsapat szintén esélyesebb volt, hiszen ebben a korosztályban a második csapott össze a kilencedikkel. A találkozó jóval kevesebb gólt hozott, az első találatra tíz percet kellett várni. A vezetést a Nyíregyháza szerezte meg, ám erre a találatra azonnal sikerült válaszolni, majd hamarosan fordított a KVSE. A kanizsaiak végül 6-1-re győztek, kiváló védekezéssel, Horváth-Bodzai Soma Vajk mellett a mezőnyjátékosok is több blokkal járultak hozzá az eredményhez. A gólokon a háromszor villanó N. .Horváth Zsigmond, a duplázó Zámbó Márk és Veit Márton osztoztak. A gárda jelenleg a második a Tatabánya mögött, amellyel két hét múlva mérkőzik.
A gyermekcsapatoknál fordítottak voltak az esélyek, hiszen itt a Nyíregyháza a listavezető, a KVSE pedig a kilencedik. A meccs 15-7-es hazai győzelemmel zárult. Dervenkár Mihály négyszer, Kurucz Kenéz kétszer volt eredményes a kanizsai csapatból.
A KVSE következő ellenfele a III. Kerületi Torna - és Vívó Egylet lesz. A legfiatalabbaknál az óbudaiak egyetlen hellyel előzik meg a kanizsaiakat, az ifiknél a vendégek ötödikként várják a találkozót, míg a serdülőknél az első fogadja a hetediket. Fontos megemlíteni, hogy a menetrend nem a szokásos lesz a Kanizsa Uszodában tartott játéknapon: a serdülők meccse 17:45-kor kezdődik, az ifjúságiak 15 órától mérkőznek, míg a gyermekek 16 óra 30 perctől ugranak medencébe a Kanizsa Uszodában.
KÁLOVICS Tibor
(Fotó: Szalai Szilveszter - Kanizsa Médiaház - archív)