A Főnixnek is hetet rúgott az FC Nagykanizsa - frissítve!

facebook megosztás

7-0-ra győzte le az FC Főnixet az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián csapatának góljain a mesterhármast jegyző Nagy Mihály Krisztián, valamint az egyaránt duplázó János Norbert és Medgyesi Márk osztoztak. Huszonhét fordulót követően a dél-zalai gárda előnye továbbra is öt pont a második Iváncsával szemben. 

A csapatok eltérő céllal várták a bajnokság véghajráját, a kanizsaiak a bajnoki címért, a vendégek a bennmaradásért tettek lépéseket az előző fordulókban. Az első komolyabb hazai lehetőségekre a 11. percig kellett várni, ekkor viszont Nagy Szabolcsnak két bravúrt is be kellett mutatnia Nagy Mihály Krisztián és János próbálkozásánál. Az első félidőben az erősebb szél és a többször is megeredő eső zavarta a játékosokat, de a körülmények ellenére is mezőnyfölényben volt a Kanizsa. A gólcsendet a hazaiak végül a 28. percben törték meg János Norbertnek köszönhetően. 

Az idő fokozatosan javult, a dél-zalaiak pedig egyre inkább fokozták a tempót, ám az eredmény a szünetig nem változott. A második játékrész elején közel volt a második gólhoz a Kanizsa László Dávid fejesét azonban hárította Nagy Szabolcs. A Főnix kapusa ezután is több védéssel tartotta meccsben a csapatát, a 60. percben azonban már ő is tehetetlen volt Medgyesi Márk távoli lövésével szemben. 

7-0

A középkezdés után is támadásban maradt a Kanizsa, Nagy azonban a támadásból az oldalhálót találta el. A támadó végül a 64. percben minutumban iratkozott fel a góllövők közé, amikor János passzát vágta a léc alá, lényegében bebiztosítva a hazai győzelmet. A Kanizsa nem állt le ekkora előny tudatában sem és János is hamarosan ki tudta használni a védelem megingását. 

A házi gólkirálynak ez volt a 15. gólja a szezonban. A Főnix teljesen összerogyott 4-0-nál, és alig egy perccel később János után Medgyesi Márk is már két gólnál járt. Ebben a periódusban minden kanizsai helyzet valódi gólveszéllyel járt és hamarosan Nagy Mihály Krisztián is feliratkozott a duplázók közé. 

Az Ajkáról tavasszal érkező támadó két héttel ezelőtt duplázott, ezen a délutánon viszont a csereként beálló Ekker passzából meglőtte első mesterhármasát kanizsai színekben. A hajrában még néhány hazai helyzetet fel lehetett jegyezni, de a csatár tizedik, a Kanizsa vasárnapi hetedik találata után már nem változott az eredmény, így a listavezető beállította a szezonbeli gólrekordját. 

- Meg kell szoknunk, hogy Nagykanizsán mindig extrém körülmények között kell futballozni. Ma is az első félidőben szélvihar volt, dörgés, leszakadt háromszor az ég. Ez befolyásolta a játék menetét. Ennek ellenére megvoltak már az első félidőben is a lehetőségeink arra, hogy nagyobb különbséggel tudjunk bemenni. A második félidőben teljesen megérdemelten, azt gondolom, hogy ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk – mondta el Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője. 

Súlyos veresége ellenére is az FC Főnix jelenleg a bennmaradást érő 12. helyen áll. A fehérváriak egyetlen ponttal előzik meg a PTE-PEAC-ot a tabellán. 

- A mi helyzetünkben minden pontra szükség van, még valahol arra is gondoltunk, hogy esetleg innen el tudunk vinni egy pontot vagy esetleg jövő héten az Iváncsa ellen. Három nehéz mérkőzésünk volt, ugye a Kaposvár, a Nagykanizsa és az Iváncsa, ebből a háromból szerettünk volna egy pontot szerezni legalább. A környékünkön kikapott mindenki. Nem tudom, lehet azt kell mondanom, hogy lehet, hogy óriási szerencse kell ahhoz, hogy valaki bennmaradjon. Mi eddig szereztünk 21 pontot, meglátjuk, hogy mi lesz a vége – fogalmazott Pavlik József, az FC Főnix vezetőedzője. 

Az FC Nagykanizsa legnagyobb riválisa az Iváncsa 2-0-ra legyőzte a PMFC-t, így három fordulóval a vége előtt öt pont választja el a két csapatot. A bajnoki címért folyó versenyfutásból a Kaposváron 4-0-ra veszítő FTC II. matematikailag is kiszállt. A kanizsai csapat jövő vasárnap éppen a rekordbajnok tartalékcsapatával mérkőzik, és amennyiben több pontot szerez a játéknapon mint a Főnixhez látogató iváncsaiak, akkor megnyerte a bajnokságot. 

K.T.

Egyoldalú mérkőzésen 7-0-ra győzte le a Főnixet az FC Nagykanizsa. Gabala Krisztián csapatának góljain a mesterhármast jegyző Nagy Mihály Krisztián, valamint az egyaránt duplázó János Norbert és Medgyesi Márk osztoztak. Huszonhét fordulót követően a dél-zalai gárda előnye továbbra is öt pont a második Iváncsával szemben. 

A két csapat ellentétes célokért küzd jelenleg a harmadosztályban, a kanizsaiak listavezetőként az újabb győzelemért léptek pályára, míg a vendégek a bennmaradást harcolnak. Az első komolyabb lehetőségeket a 11. percben lehetett feljegyezni, ekkor Nagy Szabolcs bravúrral védte Nagy Mihály Krisztián és János Norbert lövését. Az első félidőben a szél és a néhány percig szakadó eső zavarta a játékosokat, de a körülmények ellenére is egyértelmű fölényben volt a Kanizsa, amely több lehetőséget is kidolgozott. A hazaiak vezető gólja a 26. percben született meg, amikor Terbe Botond passzából János Norbert talált be. Az első 45 perc a mezőnyfölény ellenére nem hozott több gólt. 

A második félidő elején is folytatták az intenzív játékukat a hazaiak, László Dávid és Nagy Mihály Krisztián próbálkozását azonban hárította Nagy. A második gól végül a 60. percben született meg, ekkor egy szögletnél Medgyesi Márk távolról vette be a kaput. A dél-zalaiak játékosa télen érkezett a csapathoz, ez volt az első gólja kanizsai színekben. A középkezdés után néhány pillanattal páran ismét gólt kiáltottak, ám Nagy csak az oldalhálót találta el. Az Ajkáról érkezett támadó aztán a 64. percben már eredményes volt, távoli lövése a léc alatt vágódott a hálóba. 

A hazaiak a háromgólos vezetés tudatában sem álltak le, és a 66. minutumban már János két találatnál tartott, miután egy védelmi megingást tudott kiharcolni. A következő percben pedig már Medgyesi is a duplázók között volt, miután ismét gólt szerzett. A házi gólkirály immáron 15 gólos a bajnokságban. Nagy Mihály Krisztián szintén nem elégedett meg egy góllal ezen a délutánon és a 73. percben egy újabb távoli lövése kötött ki a hálóban. A csatár aztán a 78. percben újabb gólt szerzett, kialakítva a 7-0-s végeredményt. 

Az FC Nagykanizsa így rövid időn belül két 7-0-s győzelmet is aratott, és 68 pontjával magabiztosan vezeti a tabellát a PMFC-t 2-0-ra legyőző és eddig 63 pontot szerző Iváncsa előtt. A Főnix a kiütéses veresége ellenére is jelenleg bennmaradást érő pozícióban áll. A kanizsai labdarúgók a következő fordulóban az FTC II-vel mérkőznek idegenben, míg a mostani vendégek az Iváncsát fogadják. Dél-zalai szempontból az eredmények kedvező alakulása esetén a Kanizsa már jövő vasárnap bajnok lehet. Érdekesség, hogy a mostani fordulóban nem az Olajbányász-stadionban lejátszott meccs hozta a legnagyobb különbséget két gárda között, miután az MTK II. 11-1-re győzte le a Dunaföldvárt. 

KÁLOVICS Tibor 

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.