Horvátország nagykövetével tárgyalt Horváth Jácint

facebook megosztás

Mladen Andrliccsal, Horvátország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével tárgyalt szerda délután Horváth Jácint. A megbeszélések Nagykanizsa és a szomszédos ország gazdasági és oktatási kapcsolatait is érintették. 

Nagykanizsa polgármestere és a diplomata hivatalos körülmények között először tárgyaltak, a diskurzus megszervezésében Koósz Attila, a Horvát Köztársaság tiszteletbeli konzulja is részt vett. Horváth Jácint kiemelte, a szomszédos ország jelenleg is dolgozik a vasútvonala kiépítésén, ami ha megvalósul, elősegítheti azt, hogy Nagykanizsa egy logisztikai központ legyen a közlekedési kapcsolatok megerősödésével. Hozzátette, gazdaságfejlesztés terén a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara már hosszabb ideje dolgozik egy közös gazdasági régió kialakításán, amely szintén elősegítheti ezt a folyamatot. A harmadik érintett téma az oktatás volt, amelyben szintén szeretnék erősíteni a kapcsolatokat.  

- Nagykanizsa egyetemi városként erős az angol nyelvű képzésben, tehát a horvát diákok számára is lehetőségként itt áll a nagykanizsai kampusz, hogy itt tanuljanak. Ennek a promotálását szeretnénk elősegíteni, nyilván a magyar diákok felé, a horvát egyetemek felé, de a horvát diákok számára is a nagykanizsai egyetem is kínál lehetőségeket. Remélem, hogy e téren is a jövőben fogunk tudni nagyon sokat fejlődni – fogalmazott Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.

horvát

Mladen Andrlić úgy fogalmazott, céljuk, hogy a partnerkapcsolataikat egy olyan rendszerben ápolják, hogy az egyszerre hatással legyen a gazdaság, a kultúra és más területek fejlődésére. innentől az archív Fontos szerepet szánnak a Nagykanizsa-Kapronca közötti útvonal lerövidítésének, amely a Zákány és Gotalovo közötti út, valamint a Murakeresztúrt Kotoribával összekötő híd megépülésével felére csökkenne. A horvát nagykövet bizakodó utóbbi projekttel kapcsolatban. 

- A híd minden lehetőséget megad arra, hogy a térség összekapcsolódjon és fejlődjön. Azt tudom mondani, hogy az államok között előkészítés alatt áll egy szerződéstervezet, amelyben a két állam lefekteti azt, hogy ki mit vállal a projektben. Most már talán egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány éven belül valósul meg ez a híd és átutazhatunk rajta – árulta el Mladen Andrlić, a orvát Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.

Horváth Jácint hozzátette, a kanizsai és kaproncai kapcsolatok erősítése miatt a héten már járt egy helyi delegáció a horvát településen, de a téma a nagykövettel is fontos részét képezte a megbeszélésnek.

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.