Kanizsán találkoztak a piarista óvodapedagógusok
Nagykanizsán tartották a Piarista Óvodák Szakmai Napját. A helyi intézmény pedagógusai mellett, programon a hédervári és a kecskeméti óvodák munkatársai vettek részt, amelynek témája a teremtésvédelem és a környezettudatosság volt.
Jelenleg három piarista óvoda van Magyarországon, ezek Nagykanizsán, Kecskeméten és Héderváron találhatóak. Az intézmények igyekeznek szorosabbra fűzni a kapcsolatukat, ezért évente megszervezik a találkozójukat, a mostani volt a harmadik közös eseményük. A nap során a kanizsai óvoda munkatársai igyekeztek megismertetni kollégáikat az intézményben folyó munkával.
- Bemutattuk, hogy mi, a nagykanizsai Piarista Óvoda milyen tevékenységeket végzett a zöld óvoda cím elnyeréséért. Most már örökös zöld óvoda vagyunk, úgyhogy sok mindent teszünk azért, hogy óvjuk és védjük a természetünket, ennek a bemutatására került sor, most pedig Andrea előadását hallgattuk meg – tudtuk meg Titz Esztertől, a Piarista Óvoda óvodavezetőjétől.
A program meghívott vendége Navratil Andrea, népdalénekes-mesemondó volt, aki több, a teremtéssel kapcsolatos népmeséket mondott el, zalai énekkel megfűszerezve. Szerinte ezt a tudást folyamatosan érdemes bővíteni, mert úgy tanulta, hogy ami a mesében van az érdekes, ami pedig nincs, az nem is szükséges a hétköznapi életben.
- Énekekből igyekeztem olyanokat hozni az óvodapedagógusoknak, amik hazavisznek és használhatják a saját csoportjukban, tovább taníthatják ezeket. Mesékből ugyanez van, tehát rengeteg történetünk, mesénk van, amiben hihetetlen sok tanítás van elrejtve és olyan mint egy hamuba sült pogácsa a tarisznyánkban, tehát végig az életünkben elkísér. Nemcsak gyerekeknek szól, nemcsak fiataloknak, hanem már az idősebb korosztálynak is – árulta el Navratil Andrea, a Család Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógusa.
Az óvodák találkozójának résztvevői délután a Csónakázó-tóhoz túráztak, ahol a helyi intézmény munkatársai az erdei óvodát mutatták be a vendégeknek.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)