A karneváli felvonulók kavalkádja idén is megalapozta a fánkfesztivál hangulatát
A XVII. Országos Fánkfesztivál Nagykanizsán idén sem nélkülözhette a maszkás felvonulást a Keleti városrész utcáin egészen a rendezvény fő helyének számító Arénáig.
A maskarában felvonulók vidám attrakciója idén sem nélkülözte a nemzetközi jelleget, hiszen a horvátországi Nedelisce településéről is érkezett beöltözött csoport a kanizsai forgatagba, hogy aztán a nap folyamán a fánkfesztivál történéseiből is kivegyék részüket.
A karneváli felvonulás a Hevesi úti Szolgáltató Háztól indult, a lovas kocsis iramdiktálók között kezdve például az eszteregnyei Őszirózsa Dalkörrel, hogy aztán az iskolások mellett következzenek még a kulturális egyesületek, együttesek a PTE Brass Bandtől egészen a Kanizsai Fiatalok Közösségéig.
A lassan már a huszadik „fejezetét” ostromló fánkfesztivál karneváli felvonulóit a Kanizsa Arénáig mind népesebb kíváncsiskodók hada kísérte, hogy onnantól a rendezvény kavalkádja már csarnok elé, valamint annak falai közé költözzön.
P.L.