Kizökkenni a hétköznapok gondjaiból…

Gáspár Jánosné Katica sosem unatkozik, s nem tud eléggé hálát adni a Jóistennek azért, hogy mindig adott neki elég erőt a nehézségek átlépéséhez. Aktív közreműködője a miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület rendezvényeinek: ha kell, süt, főz, tálal vagy éppen színdarabban játszik. A Mindenki Házában tartott bálokban sem árul petrezselymet, hisz’ végigtáncolja az éjszakát.

Gáspár Jánosné 80 évesen is lelkesen dolgozik… (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

Ha petrezselymet nem is, azért valamit mégis árul Katica: az általa hímzett tojásokat vállalkozói igazolvánnyal a zsebében viszi Budapestre, a vásárcsarnokba. Ha pedig kijön a jó idő, akkor körülnéz a Váci utcában is. Talán hihetetlen, de az aktív nyugdíjas asszony októberben ünnepli 80. születésnapját.

– Soha nem gondoltam, hogy ennyi időt megélek. Ha ezt az életritmust megváltoztatnám, két hét alatt biztosan padlón lennék. Most már esténként néha érzem, hogy fáradt vagyok, de reggel újrakezdem, mintha mi sem történt volna.

Nyugdíjba vonulása, 1991 óta bőségesen adott elfoglaltságot számára a családtagok ápolása, a kerti és a hegyi munka. Jó kézügyességének köszönhetően már fiatal korában kötött, horgolt, ruhákat varrt a gyerekeinek. Korábban Gyöngyi lányával együtt bedolgozott egy helyi vállalkozónak, majd hosszabb szünet után vette kezébe ismét a hímzőtűt. A szemet gyönyörködtető díszeket a fővárosban értékesíti.

Mutatóba maradt néhány hímzett és horgolt karácsonyfadísz is: gömbök, harangok, csillagok és angyalkák. De helye van a konyha egyik szegletében kialakított hímzősarokban a horgolt fenyőfának is, amelynek „nagytestvére” odakint, az udvar közepén várja a tavaszt.

A kongré mellett többféle színű textilre ölti rá Katica a virágmotívumokat, őzikéket, nyuszikat, madarakat. A műanyagtojások felöltöztetése pedig Gyöngyire vár. A horgolt télapónak egész nyáron keletje van, jegyzi meg nevetve. Hiába tart virgácsot a kezében, a turisták, különösen a kínaiak, bohócnak nevezik, és elkapkodják.

Nemcsak pihentet, hanem hasznos is Katica hobbija. Amikor fölviszi alkotásait a fővárosba, mindig lát valami újdonságot a kézműves termékek között. Leteszi a csomagját, megírja a számlát, kifizetik, s már fordul is vissza. Az ember siet haza, mert tudja, itthon is van tennivalója, magyarázza, bár azt mondja, nem sok terve van már. Ha a lánya ősszel nyugdíjba megy, akkor többet tudnak majd együtt kézimunkázni.

Feladat, persze, ezen túl is van: a kedd délelőttök kivételével ő vigyáz egész héten a bölcsődés korú dédunokájára.

– Nem szeretek nagyon előre gondolni. A vérnyomásom ingadozik, de én ezt nem nagyon veszem észre. Sokan begubóznak, azt mondják magukról, hogy öreg vagyok, itt fáj, ott fáj. Persze, hogy fáj, de át kell lépni ezen, nem szabad foglalkozni a betegséggel. Ha este lefekszem, és nekiáll gyorsan dobogni a szívem, nem veszek róla tudomást; majd csak abbahagyja. Ilyenkor elfordulok a másik oldalamra, közben elbóbiskolok, és már nem is érzem. A Jóisten talán ad még pár évet, s én addig dolgozok, amíg tudok, és örülök, ha segíthetek valamit.

Katica sokoldalúságát mutatja, hogy az egyesület farsangi bálján, a falusi életképeket bemutató színdarab egyik főszerepét ő alakította. Tehetséges „színésznőnek” tartják a környéken. A nagymama produkcióját a Keszthelyről érkezett unokája videón is megörökítette a család számára.

– Nem hagyom el magamat. Ha fáj a lábam, hát hadd fájjon. A lényeg, hogy ki kell zökkenteni magunkat a hétköznapok gondjaiból.

Bakonyi Erzsébet