Korábbi csapattagjukra emlékeztek

facebook megosztás

A kanizsai kispályás foci világában is jól ismert, fájdalmasan korai éveiben elhunyt sportoló emlékére már a IV. Dervalics Attila Emléktornát rendezhették meg a napokban, a teremfoci torna helyszíne pedig az idei esztendőben Szigetvár volt.

A résztvevő csapatok között természetesen ott volt – családi, valamint munkahelyi kötelék apropóján – a nagykanizsai Dunántúli Postás SE, mely csapatnevet az utóbbi időszakban talán ritkábban hallhattuk, böngészgethettük a kanizsai sportpalettán.

- Ugyan a kanizsai kispályás focibajnokságban már nem indulunk, de a mezgarnitúránk néhány torna esetében még előkerül – fogalmazott a DPSE (képünkön az együttes) csapatvezetője, a testvére egykori feladatköreit ilyen alkalmakkor „gyakorló” Dervalics György. – Gondosan vasalva a szerelések ott vannak természetesen a szekrényben, s a régió postáscsapatait felvonultató mezőnyben az idén például a második helyen végeztünk. Lett azonban egy még előkelőbb helyezésünk is, hiszen együttesünk színeiben indulva a hetes-rúgó versenyt Kele Lajos nyerte meg, ezzel az egész csapat számára szép sikert elérve.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.