Ismeretlenül az alelnöki székbe

facebook megosztás

Előző számunkban foglalkoztunk azzal, hogy Bata Hajnalkát megválasztotta a Vármegye Közgyűlése alelnöknek. Az eltelt két hétben az alelnök megválasztásának körülményeit próbáltuk feltárni, amiről kiderült, hogy nem is volt olyan bonyolult.


Ha valaki most született, annak lehet fontos, hogy a témával azért foglalkozunk, mert Bata Hajnalka az alakuló ülésen nagykanizsai önkormányzati képviselőként esküt tett, majd másnap alelnökké választották a Megyeházán. A két megbízatás összeférhetetlen. A vármegyei képviselőket azonban arról, hogy összeférhetetlen személyt választottak senki sem tájékoztatta. Ruzsics Milánt, a Momentum megyeházi képviselőjét kérdeztük arról, hogy miként zajlott a szavazás és a közgyűlés tagjainak miként mutatták be a jelöltet. A képviselő elmondta, hogy az előterjesztéseket megkapták már az ülés előtt, de e nevek helyén csak pontok szerepeltek. Mivel a két főállású alelnökjelöltet ismerték, így velük nem is volt probléma, róluk tudtak dönteni a képviselők. Bata Hajnalka, társadalmi megbízatású alelnökké választása különösebb mellékmondatok nélkül történt. Ruzsics Milán azt mondta, hogy a jelölt nevét hallotta, de annyira nem figyelte tevékenységét, hogy tisztában legyen azzal, hogy a szavazás előtt kevesebb mint egy nappal felesküdött Nagykanizsa képviselőjeként. Ő azt mondta, társaival beszéltek erről az esetről. Az egyöntetű volt, hogy a képviselők semmit sem tudtak a jelöltről, tájékoztatást pedig nem kaptak.

Nem állítom, hogy Bata képviselő alelnökké választása törvénysértő volt. Azon, ahogy tettük előző számunkban továbbra is érdemes elgondolkodni, hogy ha valakit olyannal bíznak meg, ami összeférhetetlen a már meglévő bármilyen tisztségével, akkor lehet-e jelölni, ráadásul megválasztani úgy, hogy arról a szavazatokat leadó testület tagjai nem tudnak. Bata Hajnalka, egy nagykanizsai meghatározhatatlan műfajú portálon leírta a nevem, hogy a vonatkozó jogszabályt csak egy ponttal kellett volna tovább olvasnom. Megnyugtatom, megtettem. Tisztában vagyok és voltam az írás közben a 30 napos szabállyal. Viszont Bata Hajnalka is tovább olvashatta volna a jogszabályt, különösen a tájékoztatásra vonatkozó passzust. Még ha ebben az esetben a jogszabály másképp is értelmezhető, attól még etikai okok talán adtak volna alapot arra, hogy három mondatban tájékoztatják a képviselőket a jelölt személyéről.

A képviselő egyébként időközben lemondott nagykanizsai mandátumáról. Igaz, előtte több helyen is a „Fidesz-frakció képviseltében” szóhasználattal jelent meg nyilatkozata különféle sajtótermékekben. Mindeközben rendre jelentek meg a közösségi média több pontján fotók, beszámolók, ahol párhuzamosan már alelnökként jelölték meg. Na, de ez a tudathasadásos állapot úgy tűnik, megszűnt. Elődjének, Bene Csabának a munkásságát nagyon nehéz megítélni, hatása a térségre a protokoll eseményeken kívül nem sok volt. Érdeklődve várjuk, hogy Bata Hajnalka új tisztségében mennyiben segíti az önkormányzatiság erősödését, vagy akár Nagykanizsa fejlődését. Ha ezek megvalósulnak, akár jó munkát is kívánhatunk az alelnök asszonynak.

Tar Mihály

kép: Zala Vármegye Közgyűlése az alakuló ülés után.

forrás: zala.hu

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. október 24-ei számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.