Csapó Krisztián jazz-harsonaművész a Honvéd Kaszinóban - frissítve!
Csapó Krisztián volt a Kanizsa Big Band vendége szombat este a Honvéd Kaszinóban. A jazz-harsonaművész és a helyi zenészek színes repertoárral készültek, a fellépésen a vendégművész, a közönség nagy örömére, még dalra is fakadt.
Nagy örömünkre szolgál, hogy immár hatvanadik alkalommal hívhattunk meg magunkhoz egy vendégelőadót – kezdte Vámos Béla, a Kanizsa Big Band vezetője. Hangsúlyozta, nem csak a művészek szakmai tudása, de emberi mivoltuk miatt is olyan jó hangulatúak ezek az együttműködések. A vendégválasztás általában hangszer alapján törtnénik.
- Mindig hangszerenként válogatok, tehát hogy egymás után ne következzen ugyanaz a hangszer. A harsona különösen kedves az én szívemnek, mert nagyon megszerettem ezt a hangszert. Csapó Krisztián a vendégünk, ő most rendkívül felkapott a szakmában, nagyon sok helyen játszik. Követem a közösségi médiában és látom, hogy egyik nap még Európa egyik pontján, aztán másik pontján, aztán a MÜPA-ban játszik, fantasztikusabbnál fantasztikusabb zenészekkel együtt - mondta el Vámos Béla, a Kanizsa Big Band vezetője.
Csapó Krisztián elmondta, mindig örül az ilyen felkéréseknek, hiszen számára is nagy kihívás a különféle zenekarokba való beilleszkedés. Látogatása során a kanizsai jazz-élettel is megismerkedett, amit lenyűgözőnek talált. A Big Band-el való munkát kifejezetten élvezete.
- Nagyon könnyű volt velük a közös munka, már csak amiatt is, mert Vámos Béla egy nagyon felkészült szakember, és emberileg is nagyon könnyű vele együtt dolgozni. Nagyon sok Big Band számot vagy hangszerelést, amelynek esetleg nincs meg a kottája, ő hallgatás után leírja, és emiatt már találkoztam a nevével többször. Emellett ahogy látom, nagyszerű pedagógus és zenekarvezető is, a zenekar tagjai is nagyon jól fogadtak, és nagyon magas színvonalon zenélnek - árulta el Csapó Krisztián, jazz-harsonaművész.
A Big Bandet legközelebb december 20-án, a Kanizsa Arénában rendezett karácsonyi hangversenyükön láthatja a közönség, ahol Gájer Bálint lesz a vendégük. A témáról bővebben is beszámolunk a Kanizsa Kult egy későbbi adásában.
Csapó Krisztián volt a Kanizsa Big Band vendége szombat este a Honvéd Kaszinóban. A jazz-harsonaművész és a helyi zenészek színes repertoárral készültek, ahol a vendégművész még dalra is fakadt a közönség örömére. Az eseményről bővebben is beszámolunk egy későbbi Híradónkban.
Sz.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)