Remekeltek a fiatal kanizsai birkózók

facebook megosztás

Összesen nyolc éremmel zárták a Kanizsai Birkózó SE sportolói szombaton a Szabadfogású Diákolimpia nyugat-magyarországi területi döntőjét és a Tóth István emlékversenyt. A megmérettetésen összesen 146 fiatal küzdött a szőnyegen. 

Az előző évhez hasonlóan ezúttal is a Zsigmondy-csarnok adott otthont a területi megmérettetésnek, amely egyben a helyi egyesület egykori mecénásának emlékversenye is volt. Az eseményen három korosztály, az U10, U11, U13 birkózói mérkőztek a minél jobb helyezésekért. A versenyre Zalaegerszegről, Szombathelyről és a fővárosból is érkeztek, így nem volt könnyű dolga annak a 18 fiatalnak, akik a hazai színeket képviselték. Szatmári Zsolt, a nagykanizsai egyesület edzője nagy küzdelmet és jó eredményeket várt tanítványaitól. 

birkozó

- Azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt évek eredményei alapján eléggé megosztott, hogy kik mikor nyernek. Folyamatosan változó korcsoportokról van szó, valamikor Kanizsának vannak jó sportolói, van, amikor a Honvédnak vagy a győrieknek. Én azt gondolom, hogy ez elég kiegyenlített lesz – mondta el Szatmári Zsolt, a Kanizsai Birkozó SE vezetője. 

A kanizsai tehetségek az iskolaév kezdete óta folyamatosan versenyeztek. A fiatal birkózó legutóbb egy szlovákiai nemzetközi versenyről térhettek haza érmekkel, így esélyesként várták a hazai küzdelemsorozatot is. 

- Körülbelül hét éve birkózok és voltak sikereim. Nemrég, egy hete voltam Szlovákiában nemzetközi versenyen, ott voltam első. Voltam tavaly Ausztriában, ott is első voltam és tavaly tavasszal Lengyelországban – árulta el Fűr András, a Kanizsai Birkózó SE birkózója. 

Fűr András hazai környezetben is a legjobbnak bizonyult a súlycsoportjában, rajta kívül a Kanizsai Birkózó SE sportolói közül Tálos Barnabás az U10-esek 58 kilós kategóriájában, Makoviczky Márton U11-ben, szintén 58 kilóban lett első. A területi döntőben jól szereplő tehetségek továbbjutottak az országos fináléba. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.