Vándorfecskék útra kelnek, messze-messze szállnak...

Szeptember 28-án (szombaton) 17 órai kezdettel várja a közönségét a HSMK színháztermébe a Tüttő János Nótaklub. A Vándorfecskék útra kelnek című gálaestjükkel – melynek vendégművésze Erdős Melinda operaénekes és a Liszt Ferenc-díjas Szalai Antal és világhírű zenekara lesz – hoznak ünnepet a hallgatóság szívébe. A 18 tagú egyesület jövőre ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.

A hagyományos, éves gálakoncertjük előtt felidéztük Major Lajossal, az egyesület elnökével az indulás momentumait. Nem hagyva figyelmen kívül az ő első lépteit sem a zene világába, ami életútjára jellemzően a legkedvesebb, Megfordítom kocsim rúdját című nótában úgy hangzik el, hogy „Neki vágok a világnak, száz határát összejárom sorra. Valahol csak nekem is jut, egy szál rózsa vihar verte gyűrött kalapomra...”

A zene szeretete a férfiszabó szakmájával függ össze. Már kisgyermekkorában is a szabóműhelyben incselkedett, ahol mindig szólt a gramofon, a rádió. Később ott lett inas, és az inaséveit is az ott átélt hangulat határozta meg. A mesterek fütyültek, daloltak egész nap, és belém ivódtak a dalok. ’58-ban, május 1-jén a húgom kapott egy kis harmonikát, amit én rögtön kezelésbe vettem, és augusztus 20-án már egyedül elmuzsikáltam 60 embernek egy teaestet. Mindjárt zenekart alapítottunk a szülőfalumban, Zalaszentmihályon, és átmuzsikáltam egy szilvesztert. Attól kezdve legalább 299 lakodalmat és legalább kétszer ennyi bált muzsikáltam. Ragadt rám a nóta, a dal. 1962-től a zalaegerszegi ruhagyárban dolgoztam, és a házasságom révén ’66-ban kerültem Kanizsára. A zene meghatározta az életemet. ’68-ban beiratkoztam a zeneiskolába, miután felvételt nyertem segédszínésznek a kaposvári Csiky Gergely Színházba, de végül mégsem fogadtam el, mert ugyanakkor kaptam meg a szalagvezetői kinevezésemet a szövetkezetben és a megélhetés szempontjából azt biztosabbnak láttam. Itt a kórusénekléssel is foglalkoztam, közben jártuk az országot, ’76-ban Poszaveczné Arany Ida kórusába kerültem, énekeltem Russainé jazzvokáljában és 30 évig a Szent Imre Kórusban.

Volt sok akadály, sok küzdelem és sok siker az életemben. A nótaklub kis kórusával, hatan évekig följártunk Budapestre, ahol rengeteg művésszel megismerkedtünk. Mondhatom, Pesten majdnem minden kulturális intézményben, szórakozóhelyen megfordultunk. Volt, amikor csak mi adtunk egy estet.

– Hogyan született meg a nótaklub gondolata?

– A ’80-as években több nótaklub alakult az országban s akkor jött a gondolat, hogy itt Kanizsán is létre kellene hozni egyet. ’92 december 27-én, az Egyesült Izzó raktáros csoportjának évzáróján 2 fiatalember fölfigyelt a nótáimra, én meg fölfigyeltem arra, hogy milyen nótákat kérnek tőlem. A két fiatalember, Németh Tibor és Varga Zoltán volt. Elmondtam nekik, hogy miben sántikálok, és ők nagyon lelkesen megígérték, hogy megcsináljuk. És ahogy lenni szokott, évekig nem találkoztunk. Aztán Palinban, Páli László klubtagunk üzemének avatóján ismét találkoztunk. Végül 2000. március 6-án a Berzsenyi utcai iparosházban 12 fővel hivatalos formába önthettük a csapatot Kanizsa Nótaklub néven, s közben elkezdték kérdezgetni a tagok, én is hozhatok egy embert? – Hozhatsz, mondtam. Nem volt feltétel, hogy kottát ismerő legyen, előképzéssel rendelkezzen az éneklésben, hanem az volt a fontos, rendes ember legyen, szeresse a nótákat, tartsa a színvonalat és akarja a jót. A Tüttő család engedélyével 2003-tól használjuk Tüttő János nótaszerző nevét. Óriási sikert aratva egy kisrécsei tekepálya avatón szerepeltünk először, utána pedig a HSMK Nyáresti szerenád című műsorában léptünk fel, ahol a Városi Tv készített velünk egy riportot, és attól kezdve nincs megállásunk. Hívtak bennünket mindenhova. Rengeteget gyakoroltunk, gyűjtöttük a hangzó anyagot, a szövegeket, a kottákat, hogy tudjunk fejlődni és azonos legyen mindenkinek a kiejtése. Nem volt könnyű, hiszen különböző hangfajokban éneklünk. Több mint száz blokkal rendelkezünk, vannak csárdás blokkjaink, ezen kívül énekeltünk operettet, sőt operát is nagyon sok helyen.

Meglehetősen sokrétű a repertoárunk, de ehhez nagyon sok gyakorlás kellett. Hétfőnként, most már csak 17-től 19 óráig gyakorlunk, mert megöregedtünk és nem bírjuk tovább. Több mint 1000 dalt tanultunk meg a 24 év alatt és több mint 500 helyszínen szerepeltünk. Volt olyan év, például 2008-ban, hogy 59 alkalommal léptünk fel.

A számtalan oklevél, díj, elismerés mellett azzal is büszkélkedhetnek, hogy 2008-ban elnyerték a Nagykanizsa a Nóta Városa címet. 2011-ben pedig Veszprémben, a Magyar Nótaklubok Nemzetközi Minősítő Fesztiválján a legjobb magyar nótaklubnak járó arany minősítést szerezték meg. Nem utolsó sorban, Major Lajos 2019-ben Dankó Pista életműdíjat vehetett át Kecskeméten.

Elértük a közönség szeretetét, amit természetesen nem könnyű megtartani. Fantasztikus közönségünk van, ezt elmondják a vendégművészek és a zenekar is: „Lajos, összetehetitek a két kezeteket, mert olyan közönségetek van, hogy még egy ilyen nincs az országban.” – Szoktam mondani, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, de nekünk azt hiszem, ez sikerült – jegyzi meg elégedetten a klubvezető, hozzáfűzve azt is, hogy őhelyette is kellene már valaki, mert nehéz a harmonikája...

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. szeptember 11-ei számában.)