Örömjátékkal zárták a szezont a KKK játékosai

facebook megosztás

Szezonzáró tornával ünnepelték a tanév végét a Kanizsa Kosárlabda Klub játékosai pénteken a Kanizsa Arénában, amivel a fő cél az volt, hogy a gyerekek pozitív élményekkel indítsák a nyarat. Az eseményen összesen hat csapat lépett a pályára.

A fiúk és néhány kislány is nagyon keményen dolgozott tavaly augusztus óta, és szeretnénk, ha egy kicsit lazábban zárnák le a szezont – fogalmazta meg a pénteki torna fő célját Lovkó Csaba. A Kanizsa Kosárlabda Klub elnöke kiemelte, az eseménnyel egyben a következő szezonra is próbálják motiválni a gyerekeket. Mint mondta, a csapatok egész évben helytálltak annak ellenére, hogy az országos mezőnybe nem tudtak bejutni.

kosár

– Ennek a mai napnak komoly tétje nincs, örömjátékról beszélünk. Talán a legkeményebb az előző mérkőzés volt, ahol a serdülő fiúk a serdülő lányokkal játszottak. Látszott is, hogy mindenki győzni akart. A fiúk egy picivel most jobbak voltak, de a lányok meg egész nap edzettek Zalakaroson, úgyhogy fáradtan jöttek ide. Majd szeptemberben visszavágó lesz. A többi csapatnak egyszerűen csak a kosárlabdát kell élvezni. Ez a nap legyen a kosárlabda ünnepe – árulta el Lovkó Csaba. 

A gyerekek a szezon során heti három edzésen vettek részt, de ahogy azt Jassó Barnabástól megtudtuk, a tornára is sokat készültek.

– Igen, edzésen is voltunk már, onnan jöttünk ide. Nagyon izgultunk szerintem – mondta Jassó Barnabás, a Kanizsa Kosárlabda Klub játékosa. 

Lovkó Csaba hozzátette, a területi bajnokságokban jól teljesítettek a csapatok az elmúlt hónapokban, és reméli, hogy szeptemberben még motiváltabban térnek vissza a játékosok.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.