Felújításra szorul a piarista kápolna orgonája
Felújításra szorul a piarista kápolna 78 éves orgonája. A hangszeren utoljára tíz éve végeztek kisebb karbantartást. Az átfogó rekonstrukció hétmillió forintba kerülne, de a felmerülő költségeknek csak egy része áll rendelkezésre. A Szent Imre Egyházközség a hívek segítségét kéri.
Különleges orgona szólal meg miséről misére a piarista kápolnában immár 78 éve. A gépet adományokból építették 1940-ben, Szakolczay-Riegler Ernő orgonaművész tervei alapján – az ő nevéhez köthető sok más mellett a Szent István Bazilika hangszerének átépítése is.
Az orgona 40 évvel ezelőtti, utolsó nagyobb felújítását a zeneiskola egykori tanára, Noll Ferenc vezényelte le növendékei – köztük Cseresnyés Péter – részvételével. – Arra is emlékszem, hogy amikor a tanár úr befejezte a munkát, ami több hétig tartott, egy gyönyörű orgonajátékkal örvendeztetett meg bennünket, azokat a fiatalokat, akik segítettek neki. Ilyen emlékeim vannak a piarista kápolnáról és erről az orgonáról. Jó visszaemlékezni, és arra gondolni, hogy épp egy olyan eszköz felújításában kérik a közvetett segítségemet, amihez annak idején én is hozzányúltam – fogalmazott az államtitkár, országgyűlési képviselő.
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Szabó Ádám plébános.
A 78 éves orgonán nyomot hagyott az idő vasfoga
A rekonstrukció egy több mint tíz éve tartó folyamat újabb állomása lenne a Sugár úti templom életében. – Központi fűtésre cseréltük a régi, hagyományos rendszerünket, állagmegóvás céljából kívülről tataroztattuk az épületet, majd a belső teret kezdtük el csinosítani. Kicseréltük a nyílászárókat, kifestessük a belső teret, tavaly pedig az oltárokat festettük újra, és most eljutottunk az orgonához. Ha ez is sikerül, akkor talán az egész egy olyan egységes összbenyomást kelt, hogy aki idejön, úgy érzi majd: igen, ide érdemes betérni, nemcsak a hit, hanem a környezet miatt is – hangsúlyozta a Szent Imre Egyházközség világi elnöke, Mérksz Andor.
Szabó Ádám plébános elmondta, az orgona több ponton is javításra szorul – az 1500 síp közül némelyik késve vagy egyáltalán nem szólal meg. A felújítási költségek egy része rendelkezésre áll, de még ötmillió forint hiányzik. Az összeg előteremtéséhez az egyházközség a hívek segítségét is kéri.