A pálinkafogyasztás történetét bemutató kiállítás nyílt a múzeumban
Pálinkás emlékek címmel nyílt kiállítás a Thúry György Múzeumban csütörtök délután. A tárlat bemutatkozása a XVI. Országos Farsangi Fánkfesztiválhoz kapcsolódva, annak nyitóeseményének számít.
A Thúry György Múzeum életében már hagyománynak számít a Fánkfesztivál szervezőivel való együttműködés. Már megszokott, hogy a múzeum munkatársai egy – legtöbbször néprajzi tematikájú – kiállítással csatlakoznak az eseményhez. Száraz Csilla igazgató szerint a közös munka azért is fontos, mert az országos fesztivál látogatói így megismerkedhetnek a zalai hagyományokkal is. A kiállított tárgyak jelentős része a kanizsai intézmény gyűjteményéből származik, de néhány darabot a Balatoni Múzeumtól is kölcsönkértek. A két intézmény a Magyar Géniusz Program részeként működik együtt.
- Folyik egy megkezdett kutatás a Balatoni Múzeumban és ehhez csatlakozott a Thúry György Múzeum gazdag néprajzi gyűjteménye és Gyanó Szilvia néprajzkutató-muzeológus. Úgyhogy a Thúry György Múzeum pálinkás emlékeivel kedveskedünk a látogatóknak. Úgy indult, hogy egy kutatási program lesz, ebből lett ez a kiállítás, amely először Keszthelyen került bemutatásra, most pedig itt a Thúry György Múzeumban csatlakozva a Fánkfesztiválhoz - mondta el Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.
A vándorkiállítást először Keszthelyen mutatták be a közönségnek, majd Nagykanizsát követően a zalaegerszegiek láthatják a tárgyi emlékeket. Németh Péter, a Balatoni Múzeum igazgatója elmondta, a kiállítás rendkívül népszerű volt az első helyszínen. Ez a siker is biztosította őket, hogy továbbra is együttműködjenek a kanizsai intézménnyel.
- Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mint személyesen, mint pedig szakmailag is nagyon jó a viszony a megyei múzeumok között, így a Thúry György Múzeummal is. Ez a kiállítás is egy kapocs, egy erősítése a két intézmény közötti kapcsolatnak. Még idén kiállítást fogunk egymástól kölcsönözni, úgy, hogy mi fogunk Kanizsáról vinni ezúttal kiállítást, úgyhogy ez csak erősítette a két intézmény közötti kapcsolatot – tudtuk meg Németh Péter igazgatótól.
A kiállítást Gyanó Szilvia állította össze. A kanizsai múzeum néprajzos-fő muzeológusa úgy fogalmazott, a pálinkafőzés a népi kultúra része volt, még akkor is, amikor a XX. században tiltották. A bemutatott fazekak, kupicák és csobolyók közül a legrégebbi tárgy 1801-ben, a legújabb pedig néhány hete készült el. Az érdeklődőket külön feliratok is segítik, hogy megismerkedjenek a pálinkakészítés fortélyaival.
- Ha valaki elolvassa a feliratokat, akkor ő akár le is főzheti azt a pálinkát, sőt akár még fazékban vagy kuktában is megpróbálkozhat a desztillálással, mert ezek ősi módszerek. A kisüsti pálinkafőzés a mai napig jelen van és egy modern készüléknek a fotóját is bemutatjuk, de az olyan ősi módszerek, mint a fazékmódszer azok vissza-visszatérnek szükség esetén. Lehet, hogy ezeket még napjainkban is megtaláljuk a Nagykanizsa környéki társasházi konyhákban - fogalmazott Gyanó Szilvia.
A közönség március 10-ig látogathatja a kiállítást, amelynek megnyitóját kulturális műsor is színesítette.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)