Markó Roland ezúttal egy afrikai ország misztikumába repítette az érdeklődőket
Markó Roland ezúttal Elefántcsontpartra kalauzolta el a hallgatóságát. A világutazó immár 15. alkalommal vendégeskedett a Medgyaszay Házban a Kalandozó Kanizsaiak programsorozatnak köszönhetően. Előadása ezúttal is telt házas volt.
Saját bevallása szerint olyan helyekre szeret eljutni Markó Roland, ahol nincs tömegturizmus és ahol valami különlegességet sejt. Mint mondta: sok olyan ország van még a világban, amiről mi magyarok keveset tudunk, ezúttal Elefántcsontpartra esett a választása.
- Mindenképpen misztikus országról van szó. Vannak olyan tradíciók, amiket még őriznek és tartanak a mai napig. Tehát a kultúrájuk tartja még ezeket a jegyeket. Egészen különleges desztináció, én azt gondolom, hogy aki a misztikumot keresi, ott meg fogja találni – tudtuk meg Markó Rolandtól.
Markó Roland két hetet töltött az afrikai országban, amely szerinte kevés volt ahhoz, hogy megismerhesse a nyugatitól távol álló kultúrát. A világutazó elárulta azt is, mire számíthat az, aki Afrika ezen része felé venné az útirányt.
- Azoknak ajánlanám, - aki egyszer szeretne utazni Afrika ezen részébe - arra már számíthat, hogy van már egy egészen nyugati vonása is az országnak. Viszont, ha mélyebbre ássa magát ebbe a törzsi kultúrába vagy a falvak mindennapjaiba, akkor egészen különleges dolgot talál. Olyat, amire mi azt gondolnánk, kitaláció, ők ebben hisznek, és így élik a mindennapjaikat – fogalmazott Markó Roland.
Mint az elhangzott: a Közel-Kelet és Afrika egyes országaiban vagy vidékein járva az ember szinte időutazáson vesz részt. A nyugati világból az említett tájék különböző régióiba érkezve olyan, mintha több száz évvel ezelőttre csöppenne az utazó – mondta Markó Roland. Ezekre vidékekre még nem tört be a technika és nincs jelen a média sem.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)