Tavasszal két szombati munkanapon is zárva tartanak a Zala megyei bíróságok
Tekintettel a 2018-as esztendő munkanap áthelyezéseire, a tavasz folyamán két szombati munkanapon is zárva tartanak majd Zala megye bíróságai. Így tehát 2018. március 10-én, valamint április 21-én is csukva maradnak az ajtók a Zalaegerszegi Törvényszéken, illetve Zala megye járásbíróságain is – tudtuk meg dr. Bartalné dr. Mentes Judittól, a törvényszék sajtószóvivőjétől.
A bírósági eljárásban részt vevők a határidőhöz kötött beadványaikat – a jogszabályoknak megfelelően – elektronikusan vagy postai úton terjeszthetik majd elő e napokon.
Papp Attila