Erdély legszebb tájait bemutató kiállítás nyílt a Medgyaszay Házban
Szép hazánk, Erdély címmel nyílt kiállítás pénteken a Medgyaszay Házban. Szász Norbert amatőr fotós és Szőke Veronika művészetterapeuta közös tárlatán fényképeken, festményeken, grafikákon és nemezeken keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a terület legszebb tájait.
A kiállításon látható alkotások zöme a Hargitát ábrázolja, de a Gyilkos-tóról és a Gyimesekről készült képeiket is bemutatják. Szőke Veronika művészetterapeuta elmondta, legkiemelkedőbbnek a Békás-szorosról készült fotót tartja, ugyanis ez számára a felszabadultságot jelenti.
– Büszke anyaként állok itt, hisz Norbi az unokaöcsém, és nagyon el vagyok érzékenyülve attól, hogy ő ilyen nagyon tehetséges. Mindig eszembe jut az én mesterem, Kustár Zsuzsa iparművész volt itt Nagykanizsán, ő mondta mindig azt, hogy kompozícióérzék az velünk születik és ezt látom Norbiban is, hogy van egy vele született kompozícióérzéke. Nemcsak egyszerűen egy szép képet hoz elő, hanem mindig van neki tartalma, üzenete, mondanivalója, amit ő üzenni akar – fogalmazott Szőke Veronika művészterapeuta.
A művészek most először mutatják be közös tárlaton az alkotásaikat. Szász Norbert nemrég kezdett fotózással foglalkozni, de ez már a harmadik kiállítása.
– Az ő kiállítási koncepciója volt ez az Erdély, én csak becsatlakoztam, mert már egy ideje beszélgettünk róla, hogy kéne egy közös kiállítást tartanunk, és úgy gondoltunk, hogy ez remek alkalom lehet erre. Így aztán miután ő elkészítette az itt kiállított alkotásait, én elszaladtam Erdélybe, lőttem pár képet, hazajöttem és most itt vagyunk – tudtuk meg Szász Norbert amatőr fotóstól.
A tárlatot február 5-ig lehet megtekinteni a Medgyaszay Házban.
T.CS.
(Borítókép: Kanizsa TV)