Megtartotta karácsonyi összejövetelét a Vasutas Nyugdíjas Klub is

facebook megosztás

A főként szépkorúakból álló szervezet tagjainak fontosak ezek az összejövetelek. Sokan közülük egyedülállók, így minden együtt töltött pillanat és óra ajándék számukra.

A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban több kulturális és civil szervezet működik. Az intézmény vezetése kimondottan büszke arra, hogy közösségeik külön-külön, de együtt is készülnek az ünnepekre.

– A szeretet felerősödik, a remény, a hit, azt gondolom ez a lényege a szeretet ünnepének. És az, hogy odafigyeljünk egymásra. Támogassuk egymást, és nem az ajándék a lényeg. Ezt bizonyítja az is, hogy nem csak ünnepeljük és várjuk a karácsonyt, hanem közösen szeretetdobozokat gyűjtünk. A közösségeink is segítenek ebben, hogy így karácsonyhoz közeledvén minél több rászoruló család gyermekének eljuttassuk az ajándékainkat – nyilatkozta Kámánné Szép Terézia, a VOKE intézményvezetője.

A Vasutas Nyugdíjas Klub egy összetartó közösség, az év végi rendezvényre a tagok közül – akinek egészségi állapota engedte – szinte mindenki megjelent.

– Nálunk a vasutasoknál mindenki más műszakokban dolgozott, mégis, összetartó társaság. Annak ellenére, hogy munkakezdéskor, meg befejezéskor is máskor jöttek, máskor mentek. A társaságot mindig összetartotta és segítette ez a művelődési ház is, - mindenhez olyan segítséget és támogatást kapunk, ami a mi igényeinknek megfelel – hangsúlyozta Béres János, a klub alapító tagja.

Az összejövetel a kikapcsolódásról és a közös ünneplésről szólt, a hangolódást a ház kórusának tagjai is segítették.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.