Idén is összegyűltek az evangélikusok a tanévnyitó rendezvényen

facebook megosztás

Tanévnyitó családi napot rendezett vasárnap a Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség a helyi felekezeti templomban. Aprogram során a különböző generációk Jézus csodáinak hátterével ismerkedhettek meg.

A családi nap hagyománynak számít az evangélikusoknál. Korábban ezt az eseményt pünkösdkor rendezték meg, az utóbbi években került át az első tanítási hét végére, hogy a gyermekeket lelkileg segítse az iskolaév kezdetén. A környékbéli társuláshoz összesen 6 község tartozik, ez a nap az ő ünnepük is egyben.

– Nagy találkozások vannak ilyenkor, úgy is, hogy van átjárás a gyülekezetek között, tehát ismerik egymást, azoknak ez egy jó találkozási lehetőség. Végre van idő leülni, kicsit beszélgetni és így telik a nap, sok gyerekkel. Ennek nagyon örülök, hiszen róluk is szól ez a tanévnyitó istentisztelet, szerencsére sokan vannak itt és nagyot játszanak – nyilatkozta Makoviczky Gyula, evangélikus lelkész.

Raffai Balázs korábban kémia- és hittantanárként dolgozott. Előadásában a krisztusi csodákat igyekezett bemutatni különböző, természettudományos eszközökkel a gyerekeknek. A prezentációjában hangsúlyozta, nem a csodák mikéntjét szeretné elmagyarázni, hanem szemléltetni azt, ami a Bibliában le van írva.

– Van egy jó kis mondat, amit úgy szoktam mondani, hogy próbálom megmutatni a megmutathatatlan legnagyobbat a megmutatható legkisebbeken keresztül. Itt a molekulák és részecskék világára gondolok egy két kísérlettel, közelebb hozom a gyerekekhez és a nézőközönséghez a teremtett világ szépségeit a kísérletekben, akkor tulajdonképpen ezek istenbizonyítékként szólnak – fogalmazott Raffai Balázs presbiter-pedagógus.

Az idei családi napon délutánig várták a szervezők az érdeklődőket az evangélikus templomba. Az eseményről bővebb összeállítást láthatnak mai, Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.