Átrendezte az irodát, ököllel megütötte az irodavezetőt, belehajtott egy autóba, majd téglával bedobta annak ablakát
A Lenti Rendőrkapitányságon garázdaság, zaklatás, rongálás és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban nyomozás egy 34 éves helyi férfival szemben.
A gyanúsított 2023. március 6-án 14 óra 45 perc körül megjelent egy helyi irodában, ahol a vezetővel való nézeteltérése miatt berendezési tárgyakat rongált meg és tört össze.
A következő napon egy másik sérelme miatt, egy edzőterem előtt saját autójával kétszer nekiment ismerőse ott parkoló járművének. A történtek után a gépkocsi tulajdonosa a testvére személyautójával megjelent a 34 éves férfi házánál, hogy számon kérje a rongálás miatt. Ekkor az elkövető előbb egy téglával bedobta a kocsi egyik ablakát, majd a kezében lévő baltával betört egy másikat is.
A férfi még ezután sem nyugodott meg, elment az irodavezető lakásához, ahol ököllel többször megütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.
A lenti rendőrök elfogták és előállították a kapitányságra a feldühödött helyi lakost, akit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(Borítókép és fotó: police.hu)