Nézzük el nekik? Nézzük, hiszen muraföldei hódok…

Néhány éve észlelhették először a Csónakázó-tóra rendszeresen kilátogatók, hogy egyik-másik, fiatalabb fát valaki – vagy valakik – „megtámadták”… Nos, ezzel én is szembesülhettem a minap, de nem megtámadásról, „csak” a hódok munkájáról van szó, akik bizony csökönyös és makacs élőlények, akik persze imádnak rágni, hiszen Európa legnagyobb rágcsálói.

Nagy valószínűséggel a nagykanizsai Csónakázó-tó partjának zegzugos nádasában is élhet egy hódcsalád, akik néha-néha „tiszteletüket teszik” az emberek által sűrűbben látogatott tóparti részeken is. Ne bánjuk, ne sajnáljuk, hiszen egy általunk, emberek által, Magyarországról kipusztított állatfaj jelent meg – és éli mindennapjait – ismét itt, „közöttünk”, Murafölde szívében…

Kevesen tudják, hogy a hódokat az 1800-asévek közepén pusztították ki hazánkban, és elsősorban a prémjéért vadászták. Utoljára Ács mellett, a Concó-patakban, 1858-ban észlelték utoljára. Ma a hód szigorúan védett állat Magyarországon. A Mura-vidékén a kétezres évek végén jelent meg ismét, annak köszönhetően, hogy az ezredforduló tájékán jó néhány hódot telepítettek a horvátországi Dráva-szakaszba, és az állatfaj rövid idő alatt, robbanásszerűen elszaporodott.

Fotó: illusztráció

A természet védelméről szóló törvény szabályozza a hódok kártételének megelőzése érdekében végezhető eljárásokat. A paragrafusok elsősorban riasztást, kivételes esetben pedig a túlszaporodott állomány egyedeinek befogását, gyérítését is lehetővé teszik, mindezt azonban a természetvédelmi hatóság engedélye és felügyelete mellett, tehát senki nem kezdhet önkényesen a hódok elleni „hadjáratba”.

Dr. Papp Attila