Kiállítással egybekötött könyvbemutatót rendeztek a városi könyvtárban
Babati Csaba „Divergens” című könyvének bemutatásával folytatódott csütörtök délután az ünnepi könyvhét kanizsai programsorozata. A kötet premierjével egyidőben megnyitották a nagykanizsai művészettanár alkotásaiból nyílt kiállítást is, amely június 25-ig megtekinthető a bibliotékában.
Az egyetem elvégzése után kezdett el gondolkodni Babati Csaba arról, hogy ír egy könyvet kedvenc témájáról, a redukciós festészetről. Az alkotó a kötetben igyekszik közelebb hozni fő alkotási folyamatát azokhoz is, akik nem foglalkoznak festészettel a mindennapok során.
– Azt a művészi szabadságot teszi lehetővé, illetve a művészi szabadságon keresztül azt a folyamatot teszi lehetővé, hogy az ábrázolásban mindig a művész számára fontos dolgot ábrázolja. Ez tulajdonképpen egy lebontó folyamat és ez a lebontás úgy jelentkezik, hogy először formai redukciókkal foglalkoztam, aztán jött a téma, hogy hogyan változtatja meg a narrációt a reduktivitás, mint folyamat – tudtuk meg Babati Csabától.
Czupi Gyula, a városi könyvtár igazgatója szerint Babati Csaba munkája nemcsak a képzőművészet iránt érdeklődőknek okozhat olvasási élményt, hanem azoknak is, akik fel szeretnék idézni a néhány évtizeddel ezelőtti Nagykanizsát.
– Azért is különleges az üzenete, azért is rendkívüli, mert az ő kötetének a tartalmában is van, valami erősen nagykanizsai vonzalom. Ha valaki akar szép szöveget olvasni érzelmileg. Szép szöveget és igényes szöveget a fiatal korról, ami itt zajlik a Petőfi utcában, akkor neki ajánlom a könyvet – fogalmazott Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
A könyvhét utolsó programjaként hétfőn délután Kondricz Péter elbeszéléskötetét mutatják be a bibliotékában.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)