Kamerákkal lépnek fel a szemetelők ellen a Cserfő-hegyi út mellett
Hűtőt, televíziót, gumiabroncsot és nagy mennyiségű háztartási hulladékot gyűjtöttek össze a helyiek a Cserfő-hegyi út mellett. Az akció az utolsó csepp volt a pohárban az ott élőknek: kamerákat szereltettek fel és rendőrségi ügy is zajlik, hiszen a szemétben hagyott dokumentumok alapján sikerült beazonosítani az egyik feltételezett illegális szemetelőt.
Évek óta fennálló probléma, hogy a Cserfő-hegyre vezető út melletti erdős részre háztartási és veszélyes hulladékot dobnak ki. A helyi ingatlantulajdonosok nemrégiben összefogtak a terület megtisztításáért. Dervalics Andrástól megtudtuk, hogy a jövőben is szerveznek hasonló akciót, a rendőrséggel pedig folyamatos az együttműködés.
– Három hete tartottunk szemétszedést itt a hegyben élőkkel, egy hétig tartott a rend, most az elmúlt időszakban megint kiszórták a szemetet, a héten a rendőrséggel is felvettük a kapcsolatot, mert volt a szemét között név, és a rendőrség foglalkozik ezzel a dologgal, mostantól komolyan vesszük ezt az egészet, odafigyelünk, mert a saját időnket és energiánkat fordítjuk arra, hogy rend legyen – nyilatkozta Dervalics András, szervező.
Az összegyűlt szemét elszállításában a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. és a Zalaerdő Zrt. nyújtott segítséget.
– Megkeresték társaságunkat a cserfői hegyi ingatlantulajdonosok, hogy szemetet szednének a hegyre vezető út mellet, hogy segítsünk nekik, a korábbi években is előfordult már, hogy szemeteszsákot adtunk a civileknek, elszállítottuk a hulladékot, amit összegyűjtöttek, idén is ezt terveztünk, zsákokat adtunk és a szállítással járultunk hozzá, hogy megtisztuljon a hegyi út melletti rész – tudtuk meg Baloghné Munkácsi Andreától, a Via városgondnokától.
Az illegális szemételhelyezés akár a bűncselekményi kategóriába is kerülhet. Aki arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, akár három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
K.Vi.
(Borítókép: Kanizsa TV)