Különleges fizika kísérletekben volt részük a Bolyai-iskola diákjainak
Interaktív fizika órát tartott Tóth Pál matematika-fizika szakos tanár ma délelőtt a Bolyai János Általános Iskolában. A másfél órás előadás során a hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulók kérdéseket tehettek fel, valamint aktívan részt vehettek a kísérletezési folyamatokban.
Már régóta ismert lehetőség a fizika tanárok körében, hogy az MVM támogatásával működik egy országjáró fizika-show. A Gördülő Energia nevet viselő program célja, hogy a látványos kísérletekkel népszerűsítse a fizika tudományát a fiatalok körében.
– Különleges fizika kísérletekre, olyanokra, amelyekre iskolai környezetben nincs lehetőségünk. Olyan anyagokkal, olyan eszközökkel dolgozik, ami nekünk nincsen. Ezzel egy kicsit támogatja azt, hogy a gyerekeke érdeklődőbbek legyenek a fizika és a természettudományok tanítása iránt – nyilatkozta Porpáczy Éva, a Bolyai-iskola fizika tanára.
A gyerekek szerint az iskolán kívül is, az élet több területén hasznos, ha valaki jártas a fizikában.
– Leginkább az elektromosságtan miatt, például az se hátrány, ha az ember ki akar cserélni otthon egy izzót és tudja, hogy melyik a fázis és a nulla, vagy, ha forrasztani akarsz valamit, és tudod, hogy melyik az anód meg a katód. Tehát ilyenek mindig jól jönnek – mondta Németh Gergely, a Bolyai-iskola diákja.
A diákoknak hetente két fizika órájuk van az oktatási intézményben.
K.V.
(Képek: Kanizsa TV)