Kiegyenlített küzdelem volt

facebook megosztás

A vártnál szorosabb mérkőzésen tudott nyerni a kanizsai vízilabdacsapat. A dél-zalai együttes a szolnoki Invictus-t fogadta szombaton. A végig kiegyenlített játékot hozó meccset végül 10-9-re hozták Marnicz Gergőék.

Végig szoros küzdelem zajlott a két csapat között, a szolnoki együttes keményen küzdött, hogy legalább egy pontot elvigyen Kanizsáról. Regős Áron, a hazaiak vezetőedzője elmondta, csapata kicsit elfáradt mentálisan, ezért nem lepte meg a vártnál tompább teljesítmény.

– Saját magunknak tettük nehézzé ezt a mérkőzést. Ebből nekünk tanulnunk kell, hisz a jövő héten egy nagyon komoly rangadó vár ránk. Ezt a mérkőzést fel kell dolgozni, nyilván nem elfelejteni kell, hanem tanulni kell belőle és az előttünk álló még két feladatra kell koncentrálni – mondta el Regős Áron, a Kanizsa Vízilabda Kft. vezetőedzője.

Marnicz Gergő szerint bár a győzelmet sikerült megszerezni, de érezhető volt, hogy a meccs elejétől kezdve hiányzott a kellő koncentráció csapata játékából.  

–Nagyjából megcsináltuk, amiket megbeszéltünk, viszont azok az apróbb egyéni teljesítmények, gondolok a blokkoknál feljebb jönni, jobban lefedni a kapunak azt a részét, amire szükség van, elől a lövéseknél. Talán nem volt meg az a koncentráció ami kellett volna – fogalmazott Marnicz Gergő, a Kanizsa Vízilabda Kft. játékosa.

A kanizsai csapat legközelebb november 4-én, szombaton a szombathelyi AVUS együttesét fogadja. A feljutás kérdésében létfontosságú találkozó 10:30-kor kezdődik. A mérkőzést a Kanizsa TV élőben közvetíti a Youtube-csatornáján.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.