Bugyi nélkül toporgás, megalázó bánásmód: gondok a nőgyógyászati ellátásban (Frissítve: Újabb botrányos történetek)
A jogszabály ugyan kimondja, hogy a nőgyógyászati ellátás idején csak a legszükségesebb esetekben távolítható el a ruházat, a gyakorlatban ez nem mindig van így - hívta fel a figyelmet a Másállapotot a szülészetben! mozgalom. A napokban jó néhány igaz történet is napvilágot látott, elsősorban olyan nőktől, akik kerültek már megalázó helyzetbe az állami egészségügyben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ is vizsgálódik – írja Holló Bettina az Indexen.
Tarthatatlannak és szakmaiatlannak tartja a nőgyógyászati ellátást az a nagykanizsai nő, aki a napokban levélben kért segítséget a Másállapotot a szülészetben! mozgalomtól. Elmondása szerint már eleve félig levetkőzve kellett a szakorvoshoz bemennie, és mindezek tetejébe még a titoktartás sem valósult meg, egészségügyi problémáit ugyanis egy másik, szintén félpucéran várakozó nő is végighallgatta.
Sajnos sok hasonló beszámolót kapunk, főként vidékről, ahol a nőknek gyakran nincs is választási lehetőségük, hiszen ellátás csak azon az egy helyen van, ahol korábban már valamilyen kínos, megalázó szituációt átéltek. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy a páciens emiatt halogatja, vagy egyáltalán nem megy el vizsgálatokra, aminek a jövőben még számos komoly egészségügyi következménye lehet – jelentette ki az Indexnek a Másállapotot a szülészetben! mozgalom. Hozzátették: meggyőződésünk, hogy az ilyen mértékű szakmaiatlanságok miatt kényszerül sok nő magánellátásba, persze csak azok, akik megtehetik. A kisvárosokban ugyanakkor gyakran megesik, hogy ugyanaz az orvos dolgozik az állami és a magánegészségügyben is, így az ott élők helyzete még nehezebb.
Mint kiderült, a szabálytalanságokról már a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is értesült.
A Nemzeti Népegészségügyi Központhoz több bejelentés is érkezett, melyeknek kivizsgálása folyamatban van – írták az Indexnek.
Az üggyel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is állást foglalt.
Az EMMI minden olyan esetet elítél, amikor bármilyen betegellátás során a beteg emberi méltósága, vagy személyiségi joga sérül, különösen hangsúlyosan vonatkozik ez a legintimebb, nőgyógyászati vizsgálatokra. Ezekben az esetekben az intézetvezető és a betegjogi képviselő mielőbbi értesítését javasoljuk – írták az Indexhez eljuttatott közleményükben.
A jogszabály is egyértelműen kimondja, hogy mely szabályok mentén kellene az ellátásnak megvalósulnia.
- A beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben távolítható el.
- Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságát tiszteletben kell tartani.
- Az ellátás során a beteg jogainak gyakorlásában csak az egészségi állapota által indokolt ideig – törvényben meghatározott –, mértékben és módon korlátozható.
- A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálatára és kezelésére olyan körülmények között kerüljön sor, hogy azt beleegyezése nélkül mások ne láthassák, illetve ne hallhassák, kivéve, ha a sürgős szükség és a veszélyeztető állapot esetén ez elkerülhetetlen.
(Borítókép: Másállapotot a szülészetben! mozgalom)
Frissítés: Újabb botrányos történetek a nőgyógyászati ellátásról
„Vajúdás közben hívott ki a szülőszobáról, hogy diktáljam be az adataimat”, „Az orvos a váróban ordította el magát, hogy ki az, aki spirállal terhes és vérzik” – ilyen és ehhez hasonló megdöbbentő történetek jutottak a birtokunkba azután, hogy arra kértük olvasóinkat, írják meg nekünk, ha bárhol a nőgyógyászati ellátásban szakmaiatlanságot tapasztaltak. Tettük mindezt azért, mert az utóbbi időben több nő is felemelte a hangját ebben a kérdésben, a problémát pedig már a Nemzeti Népegészségügyi Központ is vizsgálja.
Az Index újabb írása itt olvasható»