Újabb futballkönyv a korábbi kapustól

facebook megosztás

Majd' három esztendő után ismét egy labdarúgásról, mi több, a nagykanizsai futballról szóló kötettel jelentkezett Vlaszák Géza, a korábbi remek hálóőr, aki Futballtörténet Nagykanizsán – A MAORT-tól az Olajbányászig 1945-72 címmel dolgozta fel a dél-zalai város focijának az „olajos vonalra” koncentráló szegmensét.

Kardos Ferenc szerkesztése mellett a közelmúltban 76. életévét betöltő idősb Vlaszák Gézának tehát nem ez az első sporttörténeti kiadványa, azonban ezúttal nem a saját szemszögéből, mint tevőleges résztvevő vizsgálja egy korszak történéseit. Ezúttal Nagykanizsa olajipari szekciójának labdarúgásban betöltött szerepén van a hangsúly, melyben Zala megye elsőként a legfelső osztályba feljutott csapata mellett a kanizsai foci egyik „aranykorszakának” kezdete is főszerepet játszik.



Id. Vlaszák Géza ezúttal hiánypótló focikötettel jelentkezett a sportág nagykanizsai múltjából

Fotó: Polgár László

- Mondjuk azt, hogy ez a könyv egyfajta társadalmi korrajz, mely azt is taglalja, milyen is volt akkor a város futballja, s valóban, ez a korábbi kiadványtól teljesen más aspektusból közelít a történésekhez – mondta el id. Vlaszák Géza. - Bevallom, azt szeretném, ha a kötet örömet szerezne korábbi játékosoknak, családtagjaiknak, mivel úgy gondolom, itt nálunk emlékezni úgymond mindig jó dolog és van is mit feleleveníteni. Az, hogy 1945-től kezdtem bele ezúttal, azonban csak egy adott mérföldkövet jelent, hiszen a város életében természetesen nem akkor rúgtak először labdába. Van tehát még információs terület, melynek feldolgozása előttünk állhat.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.