Nagy sikere volt a Farkas Ferenc-zeneiskola online meghirdetett alkotóversenyének
Több kanizsai diák is díjazásban részesült a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola online versenyén. A kis zeneszerző címre keresztelt országos vetélkedőt már második alkalommal hirdette meg az intézmény. Idén összesen 66 alkotás közül választották ki a legjobbakat.
A megmérettetésre egy saját készítésű darabot vártak a szervezők a fiataloktól. A kiírásban négy címet adtak meg a résztvevőknek, de egy szabadon választott, műfaji megkötések nélküli témát is szívesen fogadott a zsűri.
– Másodszor rendeztük meg „A kis zeneszerző” versenyt. Az ötlet az még a tavalyi tanévben, karanténi időszakban jött részünkről. Hiszen annyian voltak otthon, és mit tudnánk csinálni, hát kitaláltunk egy ilyen alkotóversenyt – mondta el Baráth Adrien, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.
Az idei versenyre 14 városból, 48 diák küldte be a pályázatát, még Szlovákiából is érkezett zenei kompozíció. A jelentkezőket három kategóriában, korcsoportok szerint díjazta a szakmai bizottság.
– A zsűriről el kell mondanom, hogy a tantestület adta. Odaadtam a darabokat a kollégáknak, ők meghallgatták, de nem tudták, hogy ki a mű szerzője, csak a címeket. Így születtek meg az eredmények – tette hozzá Baráth Adrien.
A növendékek felkészítéséért tanári különdíjban részesült Kollonay Zoltán és Baráth Zoltán, a zeneiskola oktatói.
K.R.
(Borítókép: FFZAMI)
Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak eredményei:
I. korcsoport (10 éves korig)
1. díj – Galambos Flóra,
2. díj – Dervalics Bence,
Dicséret díj – Zaorál Alíz és Szeghy Balázs.
II. korcsoport (11-14 év)
Kiemelt 1. díj – Vanyó Fülöp,
1. díj – Kéthelyi Levente,
2. díj – Lőczi Alíz,
Dicséret díj – Fodor Ákos, Varga Jázmin, Szentgyörgyi Marcell, Trojkó Szabolcs és Kiss Nóra.
III. korcsoport (15-19 év)
1.díj – Böjti István,
3. díj – Horváth Csenge Luca,
Dicséret díj – Szabó Emma.
A Batthyány Lajos Gimnázium két tanulója, Horváth Máté Balázs III. kategóriában kiemelt 1. díjban, míg Körhöcz Bence 2. díjban részesült.
A verseny résztvevőinek további eredményei és a zenedarabok videólinkje az iskola honlapján www.ffzami.hu találhatók.