Félidős terhesen is fuvarba küldte a lányt a felsőrajki asszony

facebook megosztás

Egy 1984-ben született felsőrajki nő 2018 nyarától 2019 elejéig rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve egy lány kiszolgáltatott helyzetét kihasználva őt prostitúcióra kényszerítette.

Németországba, Eisenachba utaztatta, kibérelt egy apartmant, hirdetést adott fel, a ladies.de  illetve az eroticum.de oldalakon „Jessica” és „Naomi” neveken, fogadta a kuncsaftok hívásait, megbeszélte velük a szexuális szolgáltatás részleteit, és anyagi vonzatát, jelezte érkezésüket, és felügyelte a sértett tevékenységét, majd beszedte a szolgáltatás díját.

A lány több alkalommal, pontosan meg nem határozható számban, 2 hetes turnusokban végezte a tevékenységet. Ha ellenszegült, és nem akart elmenni a kuncsafttal, akkor előfordult, hogy terhelt felpofozta. Amikor a prostitúciós tevékenységet be akarta fejezni, a terhelt megfenyegette, hogy „megtalálnak a stricik, és majd azok elintéznek”.

A sértett Németországban állapotos lett, ennek ellenére a terhelt 4-5 hónapos terhesként is „fuvarba” küldte.

A sértett 2019. március 2-án egészséges gyermeknek adott életet.

A lány a prostitúcióval a fenti időszakban és körülmények között összesen legkevesebb 5000 Eurót keresett, ebből ellátást biztosítottak számára, a többi pénzt azonban a terhelt és családja élte fel.

A Zala Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta lapunkat dr. Pirger Csaba ügyész, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.