Gyászol a Médiaház – Meghalt Jakab Balázs

Május elsején délután csipogott a telefon. Sms-t kaptam, benne egyetlen szó: meghalt. Nem sokkal később az élettársa is hívott, sírva mesélte az utolsó percek történéseit.        

Az eszemmel tudtam, hogy Jyrka nagyon beteg, és azt is, hogy olyan kór támadta meg, amelyből nincs menekvés. Tudtam, ahogy mindenki tudta, de senki nem akarta elfogadni. Vártuk, hogy lesz egy pillanat, amikor az az aljas kór elengedi, és hagyja megmenekülni. Nem hagyta! Jyrka szervezete nem tudta legyőzni a betegséget, és feladta a küzdelmet. 43 éves korában otthonában meghalt.  

Jyrkával mindössze másfél évet dolgoztam együtt, de korábbról is ismertem. Ennyi jutott nekem abból a 23 évből, amit a Kanizsa TV-nél dolgozott. Ennyi is elég volt, hogy kiderüljön, egy nagy tudású és ritkán látható jóindulatú kollégával hozott össze a sors. Nem részletezem, de még életének utolsó heteiben is bármikor kereshettük, ha a segítségére volt szükség. A Médiaházat, de az egész várost hatalmas veszteség érte.

Czigóth Sándor vezető operatőr: Mi jut eszembe? Jó Ember!

Gyártásvezető - adásrendező – operatőrként dolgoztam, mikor Balázs a TV-be került. Akkor még középiskolába járt, szabadidejében technikusi feladatokat látott el. Végigjárta a Kanizsa Televízió (úgymond) szamárlétráját. Kezdetben az élő adások feliratait készítette. Mielőtt kamerát vehetett volna a kezébe, még meg kellett tanulnia a hangtechnikusi feladatokat is. Munkáját szinte észrevétlenül végezte, nagyon pontosan. Mindig lehetett rá számítani.

Mellettem kezdte az operatőri munka megismerését. Együtt mentünk az első forgatására. Az operatőri alapokat is nagyon gyorsan megtanulta. Elsősorban informatikusnak vallotta magát. A Televízió informatikai és digitális rendszerének kiépítését felügyelte és irányította. A Kanizsa TV-t az analóg világból a digitális világba vezette.

Az összes dolgozót segítette (főleg engem), ha számítógépével valami probléma történt.

Eggyé vált annak a szellemiségével, miszerint televíziósnak lenni annyit jelent, a munkámmal a nézőt szolgálom.

Vuk Anita szerkesztő-riporter:

Ülök a gép előtt. Írnom kell. Feladatot kaptam. Feladatot, melynek most nem örülök. Nagyon nem. A szerkesztő sokszor megmondja miről kell írni. Ez azonban most egy fájdalommal teli feladat. Mintegy 23 évig munkatársak voltunk, mégsem egyszerű az emlékek közül kiragadni néhányat. Gondolhatják: akarva-akaratlanul is nagyon sok emlék, élmény gyűlt össze a gyorsan lepergő évek alatt. Szinte együtt érkeztünk, na jó, Jyrka pár hónappal korábban megvetette lábát a városi tévénél. Ő ismerkedett a kamerával, én a riporterkedéssel. Hosszú évekig közösen készítettünk ifjúsági műsort, aztán mindenbe belekóstoltunk. Kultúra, sport, közélet, politika. Előttem van, ahogy ez a hosszú hajú, beesett hasú vékony gyerek kezeivel erősen gesztikulálva magyaráz. Most már tolonganak az emlékek: a közös élő műsorok, a forgatások, a határidőcsúszás miatti éjszakai vágások, a céges hivatalos és nem hivatalos összejövetelek (bulik), a kocsmázások, a beszélgetések, a szakmai csatározások, az új kollégák fogadása és betanítása, a szülinapi köszöntései. Szemem előtt van az Ember, a Kanizsa Médiaház és a város Jyrkája. Ugye megengeded, hogy továbbra is a te kódoddal menjek be a munkahelyünkre…

Vincze Adél szerkesztő-riporter:

20 évvel ezelőtt teljesen kezdőként sétáltam be a Kanizsa TV-be. Az elbeszélgetésen a Főnök (Maros Sanyi) egyebek mellett azt mondta: ha bármilyen technikai kérdésed van, fordulj Jyrkához! Ő az a hosszú hajú, vékony gyerek, látod?

Balázs azonnal a szárnyai alá vett, mindent megmutatott, naponta órákig magyarázott a vágásról, felvételekről, a folyamatról, hogyan lesz egy interjúból kész anyag. Nagyon kedves, szelíd ember volt... Hamar közeli barátok is lettünk.  Neki elmondhattam mindent, megbízhattam benne. Az évek során volt szerencsém látni, ahogy ugyanilyen kedvességgel és odaadással vezette körbe az „újakat”, szerkesztőket és operatőröket. Mert az évek során azok bizony jöttek... és mentek. Balázs maradt. Ebben a szakmában időnként előfordul, hogy betelik a pohár. Olyankor az ember esküdözik, hogy becsukja maga mögött az ajtót, és viszlát!  Balázsnál is előfordult. De tudtam, hogy ő nem... ő örökre tv-s marad. Fájdalmas napok ezek … üres a TV nélküle. Mindig ott volt, ha például „Mi van ezzel a géppel Balázs?” vagy „Már megint kiakadt az adás!” Elvesztését egyelőre sem felfogni, sem elfogadni nem akarom...

Maros Sándor, a Kanizsa TV korábbi vezetője:

Jyrka már középiskolás korában Bemy (Bem József, operatőr) ajánlásával rövid ideig mint adáslebonyolító külsősként dolgozott. Nagyon megbízható, szorgalmas emberként ismertem meg, ezért 1998-ban a főállású stáb tagja lett. Itt sem okozott csalódást. Nagyon lelkiismeretesen végezte munkáját, amivel kiérdemelte, hogy gyártásvezetővé nevezzem ki. Új pozíciójában nagyon agilisan szervezte az operatőr-szerkesztő párosok munkáját. Minden forgatási helyre tudott működő technikát biztosítani, ami abban az időben nem volt mindig egyszerű feladat. Amit vele megbeszéltem, az úgy vagy még ötletesebben elintéződött. Együttműködésünk során szinte apa-fiú kapcsolat alakult ki közöttünk. Óriási szíve volt, mindenkinek önzetlenül segített, bármilyen jellegű is volt a feladat. Hiszem, sőt biztos vagyok abban, ma nincs városunkban olyan ember, aki rosszat tudna mondani rá. Nagyon nehéz elbúcsúzni Jyrkától - nem is teszem, mert bennem örökké élni fog. 

(Misi, innen csak a könnyeim vannak, sorry...)

A Kanizsa Médiaház valamennyi munkatársa gyászolja Jakab Balázst! Nem búcsúzunk, csak elköszönünk kollégánktól, aki mind emberileg, mind szakmailag olyan mértékű űrt hagyott maga után, amit még csak érzünk, de fel nem fogtunk. Jakab Balázst a Médiaház saját halottjának tekinti. Temetése május 12-én 13 órakor lesz Nagykanizsán.

Isten Veled, Jyrka!

Tar Mihály

(Borítókép: Varga Szilárd)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. május 7-én megjelent számában olvasható.