ÉVE: Boldog karácsonyt a lakosságnak
Áldott, békés, szeretetben gazdag ünnepeket kíván a lakosságnak az Éljen VárosuNk! Egyesület, és annak önkormányzati frakciója.
Finoman fogalmazva, ez egy szerencsétlen esztendő volt, a járvány nem csak Nagykanizsát és az országot, az egész világot sújtja – hangsúlyozta Fodor Csaba. A frakcióvezető úgy fogalmazott: első az egészség, ezért az előírások betartásával lehet az idei évben ünnepelni.
– Mi mindenkinek nagyon boldog új esztendőt kívánunk, sok erőt és kitartást az új évhez – ami nem lesz sokkal könnyebb, mint az idei volt, de mégiscsak reménykedünk. abban is reménykedünk, hogy most már talán a városban elássák a csatabárdokat mindazok, akik velünk szemben harcolnak, és belátják ők is, hogy mi is a város javát, a városban élők javát szeretnénk, az ő érdekeiket szeretnénk képviselni – mondta Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője.
Horváth Jácint frakcióvezető-helyettes hasonlóan vélekedett, mint fogalmazott: ez az év olyan volt, amit sem szüleink, sem nagyszüleink nem tapasztaltak korábban.
– Én azt gondolom, hogy a karácsony és a szilveszteri időszak most igazán családi körben, visszavonult, békés időszak lesz, ahol átgondoljuk, hogy az idei évben mennyi minden történt velünk. És felkészülünk arra, hogy a jövő évben remélhetőleg újult erővel, kijőve ebből a mostani, megpróbáltatásokkal teli időszakból – tudjunk új dolgokat létrehozni, jó és szép dolgokat létrehozni. És erre ez az időszak kiválóan alkalmas lehet – mondta Horváth Jácint, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezető-helyettese.
V.A.
(Képek: Kanizsa TV)