150. évfordulóját ünnepelte a Kiskanizsai Polgári Olvasókör
Fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte szombaton a Kiskanizsai Polgári Olvasókör. A zenés rendezvényen egyben az Árvácska Dalkör megalakulásának 14. évfordulójáról is megemlékeztek a résztvevők.
Az ünnepi köszöntők sorát Balogh László Nagykanizsa polgármestere kezdte. A járványhelyzet miatt az eseményen csak kisszámú érdeklődő vett részt, de a szervezők elárulták, a jelenlegi helyzetben is fontos, hogy méltó módon emlékezzenek az olvasókör jeles évfordulójára.
– Én úgy gondolom, hogy az őseink, akik megalapították ezt olvasókört és azok az emberek, akik ennyi éven keresztül életben tartották és dolgoztak érte, megérdemlik azt, hogy ezt a nemes évfordulót mi is ünnepeljük – mondta Salamon Sándorné, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör elnöke.
Az olvasókör 1870-ben, Hajgató Sándor javaslatára alakult meg. Bár a két világháború között voltak akadozások az egyesület életében, a korábbi tagok mindvégig fontosnak tartották, hogy ne szakadjon meg a klub élete.
– Nagyjából két eleme van ennek a tevékenységnek: az egyik a régi hagyományok őrzése, és a másik, az újak hozzásorolása. Talán ez egy jó zárszó erre az ünnepi születésnapi alkalomra, hogy minden új hagyományból új hagyomány lesz egyszer. Tehát amikor az olvasókör alakult az olvasás került előkelő szerepre, és mindjárt egyből könyvtárat is hozott létre – mesélte Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.
A kulturális műsor részeként a Bajcsai Rezedák és az Árvácska Dalkör néhány tagja színes népdalcsokorral szórakoztatta a jelenlévőket.
G.D.
(Borítókép és fotók: Horváth Zoltán)