Kanizsai Kóruskarácsony

facebook megosztás

A Batthyány-gimnázium Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskarának műsorával kezdődött el a Kóruskarácsony a Felsőtemplomban. A fiatalok után még három kórus előadása csendült fel a templomban. A hatodik alkalommal megszervezett Kanizsai Kóruskarácsonyon a szervezők megemlékeztek Kodály Zoltánról is, aki 135 éve született és 50 éve hunyt el. A hangverseny szervezője Papp János még egy személyes történetet is megosztott stábunkkal Kodályról. - Pesten gyerekeskedtem a ’60-as években nem messze onnan, ahol a tanár úr lakott és amikor az utcánkban sétált a feleségével, azért nem mertem autogramot kérni tőle, mert tudnivaló volt, hogy csak annak a gyereknek ad autogramot, aki azt a kis lekottázott dallamot, amelyet ő a papírra írt el tudja szolmizálni.  És ismertem a korlátaimat, határaimat, így nem lett Kodály autogramom – mondta Papp János a Kóruskarácsony szervezője.



Kóruskarácsony a Felsőtemplomban (fotó: Bakonyi Erzsébet)

A zenés estén Cseresnyés Péter államtitkár elmondta: fontosak az ilyen jellegű rendezvények, hiszen ezzel is kultúránkat ápoljuk. - Minden egyes olyan tett, annak az örökségnek az ápolását, továbbadását segíti, amelyet mi magunkénak tudunk. És azt hiszem, hogy ebben a világban, a mai világban ez az egyik legfontosabb dolog, hiszen számtalan olyan példa van, amikor kisebb, nagyobb közösségek, akár nemzetek a saját örökségüket, a saját hagyományaikat adják föl vagy éppen jelentéktelenítik el – mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

A Kóruskarácsony szenteste a Kanizsa Tv műsorán is látható lesz.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.