Gigantikus fahordó – 140 éve nevezetesség Franciaországban a kanizsai óriáshordó

Az elmúlt időszak adta többlet szabadidő - meg persze családja - a borászati történetek lejegyzésére ösztönözte Bezerics Csabát. A borász még 20 éve egy franciaországi tanulmányúton találkozott a nagykanizsai óriáshordó történetével, valamint magával a hatalmas kádáralkotással. A zalai borász közösségi oldalán osztotta meg a lassan másfél évszázados remekmű históriáját.

A sztori még 1878-ban kezdődött, amikor a Párizsi Világkiállításon nagyságával, díszített faragványaival a magyar erdészetre hívta fel a világ figyelmét a kivételesen nagy óriáshordó. A világkiállításon való bemutatkozás a magyar faipari export népszerűsítését célozta, hiszen ekkor még a somogyi, zalai és szlavón tölgyből sok került az országon kívülre.

A hatalmas fahordót Striegel Alajos készítette a gelsei származású Guttmann Henrik nagykanizsai fakereskedő megbízásából. A visszaemlékezések szerint a hordó hat évig készült, hozzá a faanyag a Somogy megyei lakocsai királyi közalapítványi uradalom tölgyerdejéből származott. Az alapanyagot mesterséges úton kellett szárítani, hogy a szükséges tartósságot és szilárdságot elnyerjék. A rönköket hasítással, és nem fűrészeléssel dolgozták fel, ami méreténél fogva ritkaságnak számított.

A hordó 82 dongából állt, melyek egyenként 5,75 méter hosszúak, s 20 cm vastagok voltak. A dongákat 18 darab, 14 mm vastag, 13 cm széles, és 15 m hosszú abroncs fogja össze. Az abroncsok súlya 25 mázsát nyomott. A hordófenék 28 darabbból készült. Magassága 4,5 m, vastagsága 17 centiméter. Az ajtó egy 77 cm széles fenékdeszkába illeszkedett. A műízléssel készült ajtó 91 cm magas és 40 cm széles. A réz keresztvasa és az anya 47 kg-t nyomott. Az óriáshordó űrtartalma 100.000 l, a súlya 160, míg talpfái 90 mázsát nyomtak. Értékét tízezer forintra becsülték, amely akkoriban egy vagyon volt.

A hordó hazaszállítása sokba került volna, a világkiállítást követően ezért értékesítették. Állítólag egy párizsi vendéglős akarta kibérelni, hogy harminc személy részére borozót üzemeltessen benne, végül a 20 évesen pezsgőpincét alapító Eugéne Mercier vásárolta meg és szállíttatta Épernaybe. Magyarországról szétszedve, három vagonban szállították Párizsba, a francia fővárosból pedig Épernay-ig 12 pár ökör húzta, így a mintegy 150 km-es út közel egy évig tartott.

A kanizsai óriáshordót több mint egy évszázaddal később Bezerics Csaba a Mercier pincészetben látta, ahol ma is a borászat fő díszeként van kiállítva. A zalai borász persze először nem ismerte a nagy hordó történetét, de a francia borászat egyik idős idegenvezetője - a magyar nyelv dallamosságát meghallva és a látogató nemzetiségét firtatva - részletesen elmesélte az óriáshordó legendáját.

Sajnos a francia tulajdonos az első fenék eredeti faragványát, a két szárnyas angyal által tartott magyar címert, gipsz stukkóval vonatta be. Most két asszony alak van rajta, ókori öltözetben, egyik hölgy lábánál egy francia, a másik lábánál egy angol címer van. A francia egy fürt szőlőt ad át az angol hölgynek. Természetesen ez egy kereskedelmi gesztus volt a legnagyobb vásárlójuk, Anglia felé – emlékezett vissza Bezerics Csaba.

Eugéne Mercier aztán a hordón végzett változtatásokat követve az óriás fahordót bemutatta az 1889-es Párizsi Világkiállításon is, ahol az Eiffel torony után az egyik legnépszerűbb látnivalója volt a világkiállításnak. A zalai borász a Kanizsa Újságnak kiemelte: az óriáshordó története egyfajta rendkívüli visszatekintés a hajdan nagy kádárközösségről tanúskodó zalaiaknak.

Vuk Anita

(Fotók: Bezerics Csaba – Wikipédia)