Nagykanizsa a Duna Televízióban

facebook megosztás

Az önkéntesek azok, akik szabadidejük terhére a másikon segítenek a közjó érdekében. Ők tudják, hogy nemcsak kapni jó, hanem adni is. Az ő népszerűsítésüket tűzte ki célul 2012-ben a Duna Televízió az Önkéntesek című műsor elindításával. Ez lett Magyarország első tematikus, önkénteseket bemutató adása. Az elmúlt 5 évben 150 riportban ezernél is több önzetlen segítőt ismerhettek meg a nézők a tévében, illetve a feltöltött videókon révén a www.facebook.com/onkentesek oldalon.



Amikor nem a rendező a főnök… (Fotók: Gergely Szilárd)

A műsor soron következő adása december 3-án, 11:30-tól kezdődik a Dunán. A stáb ezúttal négy, Zala megyéhez köthető témát dolgozott fel. A többi között megismerhetik a híres 47. Zalai Honvéd Zászlóalj hagyományait őrző önkénteseket, akik nemcsak a nyári napsütésben, hanem a novemberi hidegben is szakítanak időt arra, hogy gyakorolhassanak. Egerváron egy önszerveződő alkotócsoportot látogattak meg a televízió munkatársai, míg Nagykanizsán egy különleges, társadalmi vállalkozásban forgatott film ötletgazdájával, a mindössze 16 éves Lendvai Kristóffal és lelkes alkotógárdájának tagjaival készített interjút a műsorvezető, Zakar Ádám. Peschek Ignác, az egykori nagykanizsai pénzhamisító igaz története után egy különleges vártúrával zárul az adás, a Rezi Várbarátok Köre jóvoltából.



A kamera másik oldalán – Jancsi László, a Kanizsa Televízió és a Peschek operatőre

– Ma már nagyon egyszerű az internet segítségével megtalálni a témákat: így akadtam rá egyszer csak erre a filmre. Van egy 15 éves fiatalember, aki kitalálta, hogy megszervez egy filmet; a szereplők nem számlatömbbel a hónuk alatt érkeztek a forgatásra, s megtetszett ez az egész. Ha valami, akkor ez bemutatja az önkéntességet – véli Zakar Ádám, az MTVA szerkesztő-riportere.

A pénzhamisító hegedűművészről szóló filmet Lendvai Kristóf készítette a Kanizsa TV közreműködésével. A Pescheket augusztus végén mutatták be a kanizsai moziban, azóta már filmszemlén is szerepelt.



Formálódik a stratégia. Zakar Ádám jobbra Balogh Lászlóval és Lendvai Kristóffal egyeztet

– A Pescheknek van utóélete, szerencsére, tehát tetszik az embereknek, ahhoz képest, hogy tényleg önkéntesek csinálták, akik három napon keresztül „ingyen dolgoztak”. De élveztük, és ez volt a lényeg – árulta el Lendvai Kristóf, a kisfilm írója és rendezője.

Az Imperator Stúdió kisfilmjében Kristóf osztálytársai, barátai és még egy batthyánys tanár is szerepel. Iskolája büszke a fiatalember sikereire.

– Afféle jó példa ő a mi tehetséggondozó gimnáziumunkban, és azt is remélem, hogy a Helikonon, ami jövő tavasszal lesz, hasonló sikerrel vesz részt Kristóf és általa a Batthyány Lajos Gimnázium – mondta Balogh László igazgató.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.