Isten nem hagy magunkra

facebook megosztás

Türelmet, még több imát és a napi feladataink elvégzését kéri a hívektől Nagy Vendel atya és Hella Ferenc lelkipásztor. Nemrégiben a kormány – jelentős korlátozások mellett – ugyan engedélyt adott a nyilvános szertartások megtartására, azonban a katolikus, a református, illetve az evangélikus egyházban is úgy rendelkeztek, hogy egyelőre maradnak az online misék és istentiszteletek.

Nagy Vendel, a Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa szerint ezekben a nehéz időkben még nagyobb hangsúly kerül az imádkozásra, hiszen csakis azáltal képes a keresztény ember előrébb jutni.

– Pont ezért végezzük a szentségimádást, hogy ez egy óriási lelki többletet adjon, ha - netalántán el is kényelmesednének a híveink - az a szentségi kegyelem, ami kiárad - és a közösségben az imádságra helyeztem a hangsúlyt -, abból az imádság hullámhosszán valami rájuk is sugározzon, hogy megérezzék ennek a fontosságát - hangsúlyozta Nagy Vendel, a Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa.

Hella Ferenc református lelkipásztor kiemelte: a veszélyhelyzetben is az Úr Istenre bízhatjuk életünket, aki bár megállította most az emberiséget, mégis sok kapaszkodót nyújt ezen nehéz hetek, hónapok átvészeléséhez.

– Azt gondolom, hogy nekünk most egy dolgunk van, hogy amit tudunk, s ahogyan tudjuk, végezzük a feladatainkat, amiket ránk bízott az Úr Isten. S próbáljunk meg belekapaszkodni abba, hogy Isten nem hagy magunkra. Isten lehetőséget ad arra, hogy eljussunk virtuálisan egy-egy istentiszteletre, misére - mondta Hella Ferenc református lelkipásztor. A Kanizsa TV nézői a veszélyhelyzet ideje alatt is láthatnak – vasárnaponként, 18 órai kezdettel – mise és istentisztelet közvetítést, ez egyébként a weboldalunkon is megtalálható és visszanézhető.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.