Vlaszák 75!

Ma, április 17-én immár hetvenöt esztendeje annak, hogy Nován megszületett Vlaszák Géza, a nagykanizsai labdarúgás későbbi emblematikus személyisége. Az idővel kiváló kapussá vált ifjú gyerkőc családjával 1955-ben költözött (édesapja esetében odabiggyeszthetjük, hogy vissza) Kanizsára, s onnantól gyakorlatilag eldőlt, hogy a futball a dél-zalai végeken is fontos lesz – apukája nyomdokain - az ifjú Géza számára.

Így persze könnyű... Mármint hogy id. Vlaszák Géza kanizsai futballt bemutató könyvéből puskázhattunk. Hatvan, illetve még több esztendő a labdarúgásban - immár hetvenöt évesként, ez bizony elismerésre méltó tény

Fotó: Polgár László

Szinte nyugodtan tekinthetünk úgy id. Vlaszák Géza pályájára, hogy immár 65 esztendőt „húzott le” a kanizsai futballban és nyugodtan hozzátehetjük, ennek még egyáltalán nincs itt vége. Pályafutása állomásait a nagykanizsai sportéletben alighanem sokan ismerik, annyit azonban megjegyeznénk, hogy életében nem kevés (év)szám játszott főszerepet.

Lássuk csak: 1955-ben, 75 esztendeje született, immár 65 éve, hogy a labdarúgás magába szippantotta, ezen tények mellett a 2018-ban megjelent kötetének címe: 60 év a fociban Nagykanizsán. Könyvét a 89. Könyvhét alkalmával mutatták be, s annak soraiból azt is megtudhattuk, hogy 1955-ben Kanizsán például még labdaszedőként figyelhette Puskásék vendégjátékát a magyar válogatottal, aztán 1959-ben a Nagykanizsai Bányász igazoltja lett, 1963-ban már az ifjúsági válogatottban is bemutatkozhatott 70 ezer ember előtt, mindeközben Pécsre invitálták és be is mutatkozhatott az NB I-ben. Az 1968-69-es időszak (lánya, Andrea születése apropójából is) Vlaszák Géza esetében - a világbeli történések mellett - is vízválasztó, hiszen visszatérhetett szeretett városába, Nagykanizsára, de előbb még az NVTE/MÁV NTE-hez, hogy 1972-ben már a Nagykanizsai Olajbányásznál köszönthessék. 1973-ban megszületett fia, az ifjabbik Géza is, aki később 5 alkalommal a magyar válogatott kapuját is védte, a dél-zalai futball pedig (egyik) aranykorszakát élte. 1973: irány a hazai második vonal az Olajbányásszal. 1974: kanizsai meccs a nemzeti tizenegy ellen és egy bűvös ötjegyű szám, mely a Bányász-pálya apropóján számtalan alakalommal előkerült – 10 ezer néző... Pazar évtized Vlaszák Géza életében, stabil, masszív másodosztályú szereplés és együttes, mindezek megalapoztak egy hasonlóan emlékezetes újabb „futballos” évtizednek Nagykanizsán. A visszavonulás éve a kapuspályától 1980, onnan kezdődhetett az utánpótlás, majd hálóőri edzősködés időszaka. Az évtized első éveiben az NB I szele is megcsapta az Olajbányászt, 1982: osztályozó, Nyíregyházán 22 ezer, Nagykanizsán 15 ezer ember, majd 1989-ben ismét a legfelső osztály kapujában állt a Bányász, csak aztán jött az a Csepel elleni fránya bajnoki... Talán még az égiek is az elszalasztott kanizsai lehetőséget siratták, akkora felhőszakadás zúdult a pályára. 1990 nyara végül elhozta Vlaszák Gézának a vezetőedzői megbízatást, ő ülhetett le a Bányász kispadjára. Erre nemsokára elérkezett a város labdarúgásának egy újabb jeles korszaka, melyet fia révén is hatványozott figyelemmel kísérhetett Géza. 1994, 1999: feljutások a honi első osztályba, 2003 az UFC megalapítása, hogy szépen lassan onnantól már a mai időszakunkba forduljunk.

Hetvenöt esztendő, rengeteg emlékezetes pillanat, megszámlálhatatlan emlékezetes számmal. S ahogy a korábbi jeles hálóőrt ismerjük, élete futballtörténetnek még koránt sincs vége...

P.L.