Ajándék abroncsokon száguldhatnak a bajbajutott emberekért

facebook megosztás

Negyedmillió forint értékű, Yokohama téli gumi szettet ajándékozott Dara Roland nagykanizsai vállalkozó a dél-zalai város mentőállomásának. Az R. M. S. Gumi & Autókozmetika tulajdonosa ma délelőtt adta át az ajándék abroncsokat a nagykanizsai mentőállomás munkatársainak, és persze – ha már egy „gumis-műhelyről” van szó – rögtön fel is szerelték azokat az egyik mentőautóra.

A megyeszerte ismert vállalkozó évek óta támogatja Nagykanizsát jótékony célú adományaival. Nemrégiben az állatotthon árva lakóit örvendeztette meg nagylelkű segítségével, az idei évben pedig a társadalom által is nagyra becsült mentőknek szeretett volna segíteni:

– A mentők, ezek a számomra hétköznapi hősök nap, mint nap segítik önzetlen munkájukkal embertársaikat, mentik a segítségre szoruló, bajbajutott embereket. Megérdemlik, hogy most ők kapjanak egy kis „pluszt”. Ezért a kollégáimmal együtt úgy döntöttünk, hogy idén egy profi minőségű, téli gumi szettel a nagykanizsai mentőállomás munkáját fogjuk támogatni, hogy biztonságban száguldhassanak akár a csúszós, havas utakon is a segítségre szoruló embertársainkért – hangsúlyozta Dara Roland.

A negyedmillió forint értékű, Yokohama téli abroncs-szettet két kanizsai mentő, Kéri Zoltán és Sinkovics László vették át, majd az R. M. S. Gumi & Autókozmetika csapata pillanatok alatt fel is szerelte azokat a mentőautóra.

Dr. Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.