„Szerzőkém, te csak ne üzengess nekünk!”

Az eheti születésnapos (keretes írásunk) leveléből: Hallgatni szabad (néha!): de egyebet mondani, mint amit érzünk, soha nem szabad. 2387 nap fogság után se gondolta másképp. A cím a ’70-es évek mindenható kultúrpolitikusától származik, alább kis magyar cenzúratörténet.

A hosszú Kádár-korszak főcenzora. Van, aki kultúrpolitikusnak mondja Aczél Györgyöt (Fotó: MTI)

1850 tavaszán, alig fél évvel a szabadságharc eltiprása után Magyar emléklapok 1848/49-ből címmel folyóirat jelent meg Pesten. A rendőrség a hetedik füzetét tiltotta be. Szerkesztője egy bátor, leleményes 22 éves kolozsvári fiatalember, Szilágyi Sándor, akiből történész, akadémikus lett a század végére. A folyóirat betiltása sem fogott ki rajta. Bár nem volt zenész, hangversenyeket rendezett. A dalok szövegét ugyan gondosan ellenőrizte jó előre a policáj. Nincs-e forradalmi dal köztük? Nem olyan-e valamelyiknek a szövege, mely demonstrációra, vagy talán csak tapsra is alkalmat adna? Nem fordul-e benne elő ez a szó: haza, vagy király, vagy huszár vagy talán szabadság, vagy pláne mártír? Mit értették azonban Arany János bordalának ezt a strófáját:

Hajrá fiúk! ez a pohár...

Föl a kehelyt, koccantsatok!

Csörgése szóljon, hogy kikért,

És szóljon az, hogy hallgatok.

Nem értették meg a csörgés és hallgatás finom vonatkozását − mely pedig minden magyar szívébe utat talált – emlékezett vissza utóbb.

1853-at írtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden – Jókai Mór emlékezését a Varchoniták utóhangjában olvasom. – A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (a szabad, a nemzeti irányban), csak még egynéhány exaltált poéta keblében. … Amiket most Te, boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz, abban az időben egy refractárius magyar írónak jajkiáltásai voltak az alvó nemzethez, áthelyezve a khokonorhegyi szakadékok közé, szájába adva soha nem élt királyoknak és királyleányoknak; de megértve, átgondolva egy élni akaró tetszhalott nemzettől.

Ez a mű, így regényalakban, csak jóval később, egy enyhébb korszakban láthatott napvilágot: eredetiben ez drámának született. S ide kell egy pár korrajzoló kontúrvonás. Két cenzor volt ez években a magyar irodalom fölötti bírói székbe ültetve.

Az egyik firtatta a könyvalakú termékeket és a hírlapokat. …Ez egy maliciózus, rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A nevére nem emlékezem. Akit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni.

A másik egy becsületes, jóakaratú, élni és élni hagyni szerető teremtés volt: ennek a nevét megtartottam, Csehallnak hítták. Erre volt bízva a színművek és színielőadások ellenőrzése.

Én tehát, aki már akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiúi frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 cenzor szigorúsága miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint színművet fogom a letargiás közönséggel inhaláltatni Csehall úr kegyes elnézése mellett.

A stratagéma teljesen sikerült. A „Dalma” előadása a nemzeti színházban meg lett engedve. A hatás nem maradt el.

Olvasás közben szinte látom Jókai arcán a jellegzetes mosolyt. Nem csoda:

Legyetek egyesültek; az avar fajnak csak egy félelmetes ellensége van: saját maga… Ki ne húzzátok a kardot hüvelyéből ok nélkül, és vissza ne dugjátok dicsőség nélkül… Vénekre bízzátok a hadizenést, ifjakra a békekötést… Ha győztök, tudjatok félni, ha vesztetek, tudjatok remélni; a szerencse elbízottá, a balsors elcsüggedtté ne tegyen benneteket… Ne legyetek zsarnokai a kisebbeknek, hogy rabszolgái ne legyetek a nagyobbaknak… Szeressetek mindent, mi szép, nagy és dicső – és azt – mi legszebb – legnagyobb – és legdicsőbb – a hazát – legjobban… – üzente a színpadról a haldokló Oldamúr.

Papp János összeállítása

Régen még a szabadkőművesek is jobbak voltak

2011 óta Újhely főutcáján sétál Kazinczy. Közel hetvenhez is gyalog járt be Széphalomról munkahelyére (Fotó: Kiss Katalin)

„Marhának szülte azt a természet, aki minden ólat jónak tart, ahol jól lakhatik. Engem a sors magyarnak szült, s magyar akarok maradni" – írta egy levelében az 1759. október 27-én Érsemjénben született Kazinczy Ferenc. (Mielőtt bárki megbántódna, jelzem, ez mindössze az ókori mondat – Ahol jól megy a sorom, ott a hazám – fordítottja.) Az évfordulósról méltán a nyelvújítás jut eszünkbe. November 13-án, a magyar nyelv napján visszatérünk rá.